Belföld

Ki lehet Matthäus utódja?

A német szakvezető távozása óta egyre-másra bukkannak elő a lehetséges kapitányjelöltek. A Nemzeti Sport összeállítása szerint az U21-es csapatot irányító Róth Antalnak, illetve a FTC-vel bajnokságot nyerő Nyilasi Tibornak vannak a legjobb esélyei.

A lap cikkében tíz lehetséges jelöltet nevez meg, akikhez a legutóbb csatlakozott a spanyol Xabier Azkargorta Uriarte.

A szakember korábban számos klubcsapatnál dolgozott Spanyolországban. A neve mégsem innen lehet ismert, hanem a bolíviai válogatottal elért sikerei miatt. A dél-amerikai csapat az irányítása alatt – 44 év után, történelme során harmadik alkalommal – kijutott az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságra. Bolívia a selejtezők során nem kis meglepetést szolgáltatva 2-0-ra legyőzte a későbbi világbajnok brazil tizenegyet. A 94-es tornán aztán már nem ment olyan jól a csapatnak, hiszen két vereség mellett csak egy döntetlenre futotta, ami egyet jelentett a kieséssel. Ezt követően Uriarte Chilében, majd Japánban dolgozott, az utóbbi két esztendőben pedig a Real Madrid fociiskolájának volt az igazgatója.

Bodnár István, a FIFA-licences Soccer Invest ügyvezető igazgatója a lap érdeklődésére elmondta: maga Uriarte jelezte, hogy szívesen átvenné a magyar nemzeti tizenegy irányítását. Az ügynökség elküldte a rendelkezésükre álló dokumentumokat az MLSZ-hez, és a reményeik szerint hamarosan elkezdődhetnek a tárgyalások a szövetséggel, amint lesz annak elnöksége.

További jelöltek

A Nemzeti Sport a spanyol mesteren és a már említett két esélyesen kívül Egervári Sándort is a lehetséges utódok között említi. A legutóbb a Vasasnál dolgozó szakember pozícióit erősíti, hogy az edzőbizottság már két éve is őt akarta. Negyedik magyarként az utolsó hazai világsztárként számon tartott Détári Lajos neve is felmerült már.

Külföldi edzők is szerepelnek a lap összeállításában: Berti Vogts, aki a német csapattal 1996-ban Európa-bajnokságot nyert, az Aston Villával szép sikereket elérő John Gregory, a horvát válogatottal vb-bronzig menetelő Miroslav Blazevic, a legutóbb Kínában edzősködő Arie Haan, és a jelenleg munkanélküli Uwe Rapolder, aki két Bundesliga-csapatnál is dolgozott már.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik