Belföld

Kondor Katalin mégis Vári ügynök?

Varga László történész, az állambiztonsági iratfeltáró bizottság egykori vezetője tegnap bíróság előtt jelentette ki, hogy a Vári fedőnevű ügynök Kondor Katalin volt. A korábbi rádióelnök ügyvédje kétségbe vonja Varga hozzáértését.

A Népszabadság tudósítása szerint hétfőn Varga László történész a Fővárosi Bíróság előtt kijelentette: minden kétséget kizáróan bizonyítják a Népszava által korábban közölt dokumentumok, hogy Kondor Katalint Vári fedőnéven 1974-ben beszervezte a BRFK kémelhárítási alosztálya. A Fővárosi Levéltár, illetve az 1995-ös állambiztonsági iratfeltáró bizottság vezetőjét kártérítési perben idézték be szakértő tanúként. Kondor Katalin a Népszavát azzal vádolja, hogy közléseivel jelentős – nem vagyoni – kárt okozott neki.

A tegnapi tárgyalás az ügy egésze tekintetében annyiban jelentett fordulatot, hogy Varga László volt az első olyan szakértő, aki bíróság előtt mondta ki, hogy a Vári nevű ügynök azonos a volt rádióelnökkel. A történész szerint ugyanis kizárható a manipuláció, illetve a véletlen névazonosság lehetősége. A beszervezés idején készített 6-os kartont, egy számítógépes adattár leiratát, egy költségszámlát és a tartótiszt egyik feljegyzését vetette össze az állambiztonsággal több mint egy évtizede foglalkozó Varga. Megállapította, hogy a dokumentumok formája, tartalma hiteles, azok valódiak. Többek között kiderül belőlük, hogy nemcsak a 6-os karton tartalmazott adatokat Váriról, továbbá, hogy Kondor Katalin személyes adatai, amelyek a kartonon találhatók és beszervezését bizonyítják, szintén hitelesek. (E kijelentés jelentőségét az adja, hogy a felperes szerint ez a karton önmagában nem bizonyíték, ráadásul könnyen hamisíthatták.)

A felperes képviselője kétségbe vonta Varga szakértelmét, mondván: a sajtóperben meghallgatott őrnagy, illetve a kémelhárítási alosztály akkori vezetője (Zengő Zoltán, aki szintén úgy nyilatkozott: nem emlékszik Várira) „csak jobban tudják”, mint Varga, aki nem is dolgozott az állambiztonságnál. A felperes a 6-os kartonon feltüntetett lakcím valódiságát is kétségbe vonta, noha az alperes felmutatta a lakcímnyilvántartónak a kartonon szereplővel egyező igazolását.

A nem vagyoni kártérítés megítélésére indított per a volt rádióelnököt ért károk bizonyításával folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik