Belföld

Orbán Viktor: „Hajrá Vizsla!”

Orbán Viktor sok sikert kívánt a Magyar Vizslának a Kossuth Rádió Háttér című műsorában, Kerényi Imrével kapcsolatban pedig elmondta, hogy bárcsak több ilyen ember lenne az országban.

Újabb Vizsla készül


A választásokig a Magyar Vizsla újabb száma jut el a lakossághoz – mondta Horváth Éva, a lapot kiadó Magyar Vizsla Egyesület elnöke az MTV Este című műsorában kedden. Horváth Éva azt mondta, még nem tudni, hány szám fog készülni; mint fogalmazott, a választásokig „fokozottabban” fognak dolgozni.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint a lapot a Fideszhez akarják kötni, de szerinte ez nem jár sikerrel, ám „mellékes, összeesküvéselméletes, hátsó tényekről pedig nem szívesen beszél”. Szerinte meg kell vizsgálni, milyen tényeket állít a lap, és azok megfelelnek-e a valóságnak. „Sok sikert kívánok a civilszervezetnek, amelyik kiadja, meg sok sikert kívánok az újságnak is, Hajrá Vizsla!” – mondta.

Kerényi Imre közéleti szereplése kapcsán kijelentette: aki csak egyszer is találkozott vele, nem gondolhatja komolyan, hogy félni kell tőle. „Művészember, így fogalmaz” – mondta Orbán Viktor, azt kívánva, „bárcsak Kerényi Imrékkel lenne tele az ország, mert akkor valószínűleg kevesebb lenne a félelem, az idegesség, meg a szeretetnélküliség”.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy választási – remélhetően kormányzati – programjukat szokatlan módon állítják össze. Nem a párt írja a programot, a szerzők nem próbálják meggyőzni az országot, hogy ez minden idők legjobb programja, hanem egyfajta programszövetséget alkotnak, befogadva a különböző szakmai szervezetek, kamarák elképzeléseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik