Belföld

Százezer önkéntest vár a Fidesz

A Fidesz vezető politikusai jövő héttől december 15-ig országjáró toborzó körútra indulnak - mondta el szombati sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a párt kampányfőnöke, aki szerint a Fidesz százezer önkéntest vár csapatába.

„Az ország közel ötven helyszínén szeretnénk találkozni emberekkel, szeretnénk találkozni potenciális önkéntesekkel, és a választókerületi elnökök, képviselőjelöltek segítségével szeretnénk minél több embert meggyőzni arról, hogy a választási kampány kezdete után január végétől, február elejétől, a választás során legyen a segítségünkre” – mondta a politikus.

Hozzátette: az önkénteseket toborzó akció célja, hogy a választási kampány kezdetére százezer ember segítse a Fidesz választási csapatának, országgyűlési képviselőjelöltjeinek és miniszterelnök-jelöltjének munkáját.

„A Fidesz a következő hónapokban, és a választási kampányban is elsősorban az emberek segítségére kíván támaszkodni, mi a szocialistákkal és a kormánypártokkal nem pénzben kívánunk versenyezni. Emberek segítségével szeretnénk eljutni minden háztartásba, emberek segítségével szeretnénk megismertetni a véleményünket és a mondanivalónkat Magyarország választópolgáraival” – mondta Rogán Antal, jelezve, hogy az országjáró körút mellett a Fidesz levélben és telefonon is megkeresi majd az embereket.

Eperjes és Grosics már biztos

A múlt vasárnapi szövetségi gyűlésen bejelentett önkénteseket toborzó kampány eredményeként eddig már 3200 ember jelentkezett a Változás 2006 csapatába interneten, levélben és telefonon, az elmúlt másfél évben pedig 30 ezer önkéntes – többségük Fidesz-tag – segítette a párt munkáját.

Több ismert civil is csatlakozott már a Változás 2006 csapatához, így Eperjes Károly színművész, Grosics Gyula, az aranycsapat kapusa és Kerényi Imre rendező. A tájékoztatás szerint a nemzeti konzultáció során országszerte kétmillió emberrel kerültek kapcsolatba, az akciót lezáró rendezvényen, az összegzés napján pedig 80 ezer ember vett részt, míg az október 23-i Műegyetem előtti megemlékezésre 145 ezren érkeztek. A múlt vasárnapi szövetségi gyűlésen 13 ezren voltak, de az élő internetes közvetítést csaknem 350 ezren nézték – ismertette a kampányfőnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik