Belföld

Medgyessyt várják az Apró-Gyurcsány bizottságban

Az Apró-Gyurcsány parlamenti bizottság szerdai ülésén Medgyessy Péter volt miniszterelnököt hallgatja meg. Az Orbán-család gazdagodását vizsgáló bizottság ülésén pedig a miniszterelnöki összeférhetetlenséggel kapcsolatos információkat és a beérkezett iratokat vetik össze.

A múlt szerdai ülést az Apró-Gyurcsány-bizottság elnöke mintegy húsz perces vita után berekesztette, mivel a kormánypárti képviselők nem szavazták meg a napirendet.

Az “Apró-Gyurcsány érdekkör milliárdjainak titkait” feltáró vizsgálóbizottság céljairól annak egyik kezdeményezője, Szijjártó Péter fideszes képviselő korábban azt mondta: azt kellene tisztázni, hogy Apró Piroska, a miniszterelnök anyósa – az állampárt egyik vezetőjének, Apró Antalnak a lánya –, illetve Gyurcsány Ferenc kormányfő milyen módon használta fel politikai befolyását magánvagyonuk gyarapításához.

Vadai Ágnes, az Orbán-bizottság elnöke elmondta: azt értékelik, hogy hitelesek-e az összeférhetetlenség gyanúját felvető, a sajtóban megjelent információk a volt miniszterelnök szerepvállalásáról a családi cégben. Arra is választ kívánnak kapni, hogy Orbán Viktor hivatali idejében részt vett-e a felesége és baráti társasága által létrehozott gazdasági társaság ülésén, s befolyásolhatta-e a társaság tagjainak döntését a volt miniszterelnök. A bizottság elnöke közölte: a részjelentés-tervezet szerint “a beérkezett iratok alapján egyértelműen kiderült, hogy Orbán Viktor részt vett bizonyos összejöveteleken, és befolyásolta a döntéseket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik