Belföld

Kevesebb közgazdász képzését finanszírozza az állam

Szerdán döntött a kormány a 2006. évi államilag finanszírozott hallgatói összlétszámról, melyet – a 2005. évihez hasonlóan – 62 000 főben határozott meg. Változik az egyes képzések támogatottsága.

Az összesen 62 ezer fős felvehető létszámon belül a kormány a felsőfokú szakképzésre felvehetők létszámát 12 500 főben, az alapképzésre felvehetők létszámát 45 000 főben, az osztatlan képzésre felvehetők létszámát 4500 főben határozza meg.

Nappali tagozaton 54,5 ezer, esti és levelező tagozaton 7500 fő kezdheti meg tanulmányait.

Változik az egyes képzések súlyozása is. Csökken a jogász- és közgazdászképzések, illetve bizonyos bölcsész szakok, például a kommunikáció és politológia képzések létszáma. Ugyanakkor százzal több orvostanhallgató helyét fogják finanszírozni, és a természettudományos valamint műszaki képzések keretét is kibővítették – tudta meg a Magyar Hírlap. A szaktárca munkaerő-piaci előrejelzésekre, uniós ajánlásokra változtatott a képzések szerkezetén.

Az osztatlan képzésbe tartoznak a jogi, orvosi és építészeti képzések 3400 fővel (ebből 1500 orvos, fogorvos, gyógyszerész), illetve a művészeti képzések 1100 fővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik