A Real Madrid látszatra „szívmelengetően” reagált a hírre, miszerint a 78 éves Puskás – aki oly sokat tett a „futballbolygó leghíresebb és leggazdagabb klubjának megalapozásáért” – az Alzheimer-kórhoz hasonló tünetekkel járó idegrendszeri betegsége miatt huszonnégyórás kezelésre szorul – írja hétfői publicisztikájában Jeff Powell a Daily Mailben. Csak a 3-1-es Real-győzelemmel végződött találkozó után derült ki, hogy a spanyolok alaposan lefölözték a jótékonycélú találkozó hasznát. A 892 ezer fontos (330 millió forintos) bevételből a pénzügyi nehézségekkel küzdő Puskásnak eddig mindössze két és fél millió forint jutott.
A Mail szerint „rejtély”, hogy a Real vezetőinek vagy a meccs szervezőinek hibája-e ez az aránytalanság. A Puskás ügyét felkaroló Telegraphban az olvasható: az angol lapok felhördülését követően a Real nyilvánosságra hozta, hogy már öt éve „jelentősen” hozzájárul a kezelési költségekhez, ugyanakkor Joseph Blatter, a FIFA elnöke segítséget ígért a beteg ellátásához. Jose Luis Lopez Serrano, a Real nemzetközi igazgatója közölte: teljesítik a szerződésben foglaltak rájuk háruló részét, ő pedig utánanéz, miért nem jött még létre a meccs kapcsán beígért (mindent egybevéve 22,5 millió forintos) Puskás-alapítvány?
Gordon Taylor, a világ professzionális futballistáit tömörítő érdekvédelmi szövetség elnöke „hihetetlennek” nevezte a Madrid eljárását, és a szervezet csatornáin keresztül ugyancsak kész kivizsgálni, milyen mulasztásokat követett el az MLSZ, illetve a királyi gárda. A Telegraph szerint Santiago Bernabeu, a madridi stadion névadója – aki játékosból elnökké küzdötte fel magát, és 1958-ban felismerte a Puskásban rejlő „magyar csodát” – a történet hallatán „forog a sírjában”.
A Puskás család – amint arról már beszámoltunk – más eszközöket is felhasznál ahhoz, hogy további forrásokat hajtson fel megélhetéséhez. November 2-án Chesterben a Bonhams aukciósház szervezésében a játékos 127 sportereklyéjét bocsátja árverésre, köztük 1954-es világbajnoki ezüstérmét.
Jeff Powell – akit nemrégiben az év sportriporterének választott a szakma – „provokatív időzítésnek” nevezi David Beckham állítólagos követelését madridi fizetésének megduplázására. A Daily Mail munkatársának számítása szerint Beckham a következő négy évben összesen negyvenmillió fontos (14,7 milliárd forintos) jövedelemre számít. Az újságíró „érzéketlennek” nevezi a trófeát sem angol válogatottként, sem Real Madrid-játékosként nem szerző Beckham igényeit Puskás kálváriájának fényében.
