Belföld

Vesztegetés a KVI-nél

A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője megerősítette egy kereskedelmi televízió információját, amely szerint a Fővárosi Főügyészség vesztegetés gyanújával nyomozást indított a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) egyik vezető beosztású munkatársa ellen.

Horváczy Emese közlése szerint két személy előzetes letartóztatásba került, de róluk egyelőre – személyiségi jogi okokból – nem adhat információt. Az RTL Klub péntek esti híradójának értesülése szerint az egyik gyanúsított a KVI jogi igazgatója, a másik személy viszont nem a vagyoni igazgatóságnál dolgozik.

A televíziónak nyilatkozó Varga Jenő, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy az ügyben vesztegetés büntette miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozóiroda. Közölte: a nyomozóhatóság előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség csütörtökön indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik