Belföld

Erdő Péter vezette a római szentmisét

Mintegy ezer hívő jelenlétében mutattak be be ünnepi szentmisét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai.

Az Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a MKPK elnöke vezetésével a Szent Péter-bazilika Katedra-oltáránál megtartott szertartás apropója, hogy 25 éve szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát a Vatikánban, a Szent Péter-bazilika altemplomában. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára elmondta, hogy a szentmisét azért tartották a Katedra-oltárnál, mert a magyar kápolnában ennyi ember nem fért volna el.

Veres András emlékeztetett arra, hogy 25 évvel ezelőtt szentelte föl II. János Pál pápa a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére épített kápolnát, amely a Szent István által alapított, a Szent Péter-bazilika nagyobbításakor lebontott kápolnát volt hivatott kiváltani.

Szent István király a kereszténység felvételekor a szent koronán kívül kápolnát és zarándokházat kapott II. Szilveszter pápától az ősi Szent Péter-templom mellett. Ezeket az épületeket 1776-ban, a Szent Péter-bazilika új sekrestyéjének építésekor lebontották. Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek 1977-ben arra kérte VI. Pál pápát, ajándékozzon helyet a Szent Péter-bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére kialakítandó kápolna számára. A kápolna helyét VI. Pál az ókeresztény szarkofágok szentélyében jelölte ki. Az ötven négyzetméter alapterületű magyar kápolna a magyar állam támogatásával, a világ magyarságának adományaiból készült el.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik