A választást azért kellett kiírni, mert a 21-es számú választókerület eddigi képviselője, a 2002-es választáson az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként győztes Dimanopulosz Kirill köztisztviselői jogviszonyt létesített. Ez kizáró ok a képviselőségre, és emiatt le is mondott.
Mészáros Miklós, Miskolc jegyzője, a választási iroda vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az október 16-ra kiírt választásra négy jelölt gyűjtötte össze szükséges számban a kopogtató cédulákat. Az MSZP-SZDSZ ismét közös jelöltet indít Riba Istvánné személyében, az Összefogás-Fidesz-MDF-KDNP közös jelöltje Illyés Miklós. Ketten, Gerzsényi Miklós és Horváth József függetlenként mérettetik meg magukat.
Az MSZP-SZDSZ jelöltje mellett az elmúlt napokban Hiller István, Kovács Kálmán, kampányolt, a hét végén Veres János pénzügyminiszter lesz a választókerület vendége. A Fidesz jelöltre eddig a legnagyobb ellenzéki párt két alelnöke, Schmitt Pál és Pelczné Gáll Ildikó hívta fel a hétezer választópolgár figyelmét.
Káli Sándor az MTI-nek úgy fogalmazott: a város vezetéséről és a választókerület eddigi képviselőjének munkájáról mondanak majd véleményt a választók. Az pedig, hogy országosan ismert szocialista és szabad demokrata politikusok jönnek Miskolcra, azt jelenti, hogy a borsodi megyeszékhely felértékelődött a politika szemében – tette hozzá.
Miskolcon 2002-ben valamennyi egyéni választókerületben az MSZP, illetve az MSZP-SZDSZ közös jelöltje győzött.
