Belföld

Parlamentbe jutásban bízik az SZDP

Sztankovánszki Tibor, a „történelmi" Szociáldemokrata Párt (SZDP) ügyvezető elnöke szerint van arra esély, hogy a Magyar Gazda és Polgár Párttal formálódó szövetségük eléri az 5 százalékot, tehát bejut az Országgyűlésbe a jövő évi választásokon.

A politikus szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy minősítette az MSZP-t, hogy a „nagytőkések pártja, a kormányban is főleg nagytőkések vannak”. Mint mondta, idegen tőlük a Munkáspárt visszaállamosítási ideológiája is: a szociáldemokraták elfogadják a kapitalista rendszert, ezen belül akarják képviselni a munkavállalók, bérből és fizetésből élők politikai érdekeit, korlátozva a tőkét, hogy az eddiginél nagyobb szerepet vállaljon a közjóban.

Sztankovánszki Tibor kifejtette, hogy az SZDP egyáltalán nem kíván a jelenlegi parlamenti pártokkal szövetséget kötni. A választásokon alapvetően az egykori 700 ezer szociáldemokrata párttagra, valamint leszármazottaikra számítanak, akik főleg a városokban élnek.

Az SZDP-nek egyszer volt az újpesti önkormányzatban saját frakciója, akkor 1 százalék körül állt a párt támogatottsága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik