Samu Józsefné, az üzletközpont új üzemeltetője elmondta, hogy öt évre bérelték ki az a mintegy 6000 négyzetméteres áruház háromnegyedét. Folyamatos szerződést biztosítva megtartották az egykori skálás eladókat, pénztárosokat, az új áruház 55 dolgozója régi munkahelyén folytathatja munkáját. Az új üzletfilozófia, hogy a család minden tagja, a kisgyermekektől a nagyszülőkig megtalálja az öltözködéshez, a testápoláshoz szükséges minden terméket. A fehérneműtől az öltözék kiegészítőkön, gyermek-, férfi-, női- sportöltözékeken, lakástextileken át, az illatszerekig széles választékot kínálnak. A már hagyományos, közismert világmárkákon kívül sikerült újakat is megnyerni. Gondoltak azokra is, akik nem tudják a luxusnak számító árukat megvásárolni, ezért szélesítették a közép-árfekvésű, ám megbízható, jó minőségű portékák választékát. A beszállítói kör meghatározásakor figyelembe vették, hogy amit csak lehetett hazai termelőktől rendeljék meg. A Skála Metró másik sajátossága, hogy nem kíván a plázák sorába beállni, velük versenyezni, megmarad a családokat kiszolgáló, a családi hangulatot sugárzó áruháznak. Szeptember 8-án, csütörtökön egész napos ünnepségen, az áruházból bejelentkező rádiós műsorokkal, s más meglepetésekkel köszöntik a megújult Skála Metróba betérőket.
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 14:22 Politico: Generációs törésvonal dönthet a magyar választáson
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 16:56 Valakinek telitalálatot hozott a hatoslottón a nemzeti ünnep
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 13:01 Rezes Judit: Ha olyan alkat lennék, lehet, én is megcsaltam volna Győzőt
- 15:17 Meghalt Lőte Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
