Belföld

Érthetőbb tankönyvekből tanulhatnak a gyerekek

A jövő évtől megváltozhatnak a tankönyvvé minősítés kritériumai. Az oktatási tárcának benyújtott szakértői jelentés szerint a az új segédeszközöknek az adatok helyett a képességek fejlesztésére kell helyeznie a hangsúlyt – írj a Magyar Hírlap.

Elkészült az a szakértői jelentés, amely alapján az oktatási tárca még idén ősszel módosítja a tankönyvvé minősítés szempontjait.A Oktatási Minisztérium egyszerűsítené a tankönyvek nyelvezetét, azaz korlátozná a szakszavak használatát, szabályozná a szöveg és a képek arányát, és a tervek szerint nem kapnák meg a “tankönyv” minősítést a túl hosszú (több mint kétszáz betűs) mondatokkal túlzsúfolt segédanyagok sem. Az adatok helyett tehát a képességfejlesztés kapná a fő hangsúlyt.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a minisztérium kutatói nyáron a tizennégy éveseknek szánt magyar-, történelem-, matematika- és angolkönyveket vizsgálták meg. Az nem meglepő: vannak könnyen érthető tankönyvek, de tanításra gyakorlatilag teljesen alkalmatlanok is. A szigorítással ez utóbbiak lényegében teljesen eltűnhetnének a piacról. A szigorítás egyébként csak az új könyvekre vonatkozna majd, a mostaniakat nem kellene átdolgozniuk a szerzőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik