Belföld

Az MSZP 2006-ban győzelemre készül

A szocialista párt 2006-ban a győzelemre készül, programjában a választási ciklusokon átívelő teendőket hirdet.

“A szocialista párt arra készül, hogy a rendszerváltozás óta elsőként, kormányzati pozícióból megőrizze a kormányzás lehetőségét. 2006-ban győzni kívánunk és folytatni a kormányzást. Olyan programot hirdettünk, mely kimondottan a választások évében hoz változásokat” – mondta Hiller István Tatabányán, ahol Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye országgyűlési képviselőivel és kampánystábjaival találkozott az első, választási felkészülést szolgáló, régiós összejövetelen.

A választási felkészülésről elmondta: a területi listákat 2005 végéig fogadják el, a miniszterelnök-jelöltet és a párt országos listáját várhatóan a 2006 februárban tartandó kongresszuson nevezi meg az MSZP.

A kutatási adatok szerint a tavasszal elpártolt szavazók visszatértek az MSZP-hez – mondta Hiller István. Hozzátette, hogy a legutóbbi felmérések szerint az összlakosság körében 3,7 százalékkal, a pártot választók tekintetében 5,7 százalékkal csökkent a Fidesz és az MSZP közötti különbség.

Úgy vélte, a szocialista párt eredményes politizálása esetén a két párt fej-fej melletti helyzetből kezdheti meg a kampány évét.

A parlament következő ülésszakában Hiller István szerint megoldódhatnak az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék személyi problémái. Elmondta: az MSZP érdekelt abban, hogy a két szervezet biztonságban dolgozhasson és az MSZP kész arra, hogy a szakértői megbeszélések után az Országgyűlés megválassza az új alkotmánybírákat és az ÁSZ elnökhelyettesét.

A Malév privatizációjáról a pártelnök elmondta, az MSZP helyesli a döntést. A légitársaság eladását lehetségesnek és szükségesnek tartják, de az ügylet még jobb feltételek között jöhet létre, ha a Budapest Airport privatizációja megelőzi a Malévét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik