Belföld

Főkapitányból lett közterület-felügyelő

Az utólagos büntetések helyett a megelőzésre kívánja helyezni a hangsúlyt Barna Sándor, a Fővárosi Közterület-felügyelet megbízott vezetője, aki eddig a főpolgármester közbiztonsági főtanácsadója, korábban pedig Budapest rendőrfőkapitánya volt.

Demszky Gábor főpolgármester korábban éppen azért kezdeményezte az eddig vezető, Varsányi Péter felmentését, mert szerinte Varsányi túlságosan a büntetésekre koncentrált.


Az önkormányzat városrendészeti bizottsága álláspontjának megfelelően vette át Barna Sándor a posztjáról csütörtöki nappal felmentett igazgató vezetői hatáskörét – mondta Nyáry Krisztián. A szerdán létrehozott újabb két igazgató-helyettesi poszt közül az általános helyettesi jogkört biztosító tisztséget az augusztus végén kiírandó vezetői pályázat elbírálásig látja majd el Barna Sándor – tette hozzá.

Nyáry Krisztián közölte, hogy tudomása szerint Barna Sándor pályázni kíván az igazgatói posztra, amit várhatóan novembertől tölthet be a nyertes.

Varsányi Pétert, a felügyelet eddigi vezetőjét szerdán a kormánypárti képviselők szavazataival mentette fel a szakbizottság. A testület kérésére a főpolgármester hivatalával értékeltette a szervezet és annak vezetője elmúlt öt évi munkáját.

Danielisz Béla (MSZP) bizottsági elnök korábban elmondta, hogy voltak ugyan pozitívumok az értékelésben, azonban a szolgálat előtt álló új kihívások, a jelentős létszámfejlesztés új szemléletet, vezetést, radikális megújulást igényel a szervezettől.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Varsányi Péternek az eddigi három mellett létrehozott két újabb igazgató-helyettesi poszt egyikét ajánlották fel, amelynek elfogadásáról jövő héten ad választ. A közalkalmazotti törvény ugyanis öt nap gondolkodási időt engedélyez ilyen esetekben.

Barna Sándor vezérőrnagy a rendszerváltás idején, 1989 őszétől 1991 tavaszáig vezette a BRFK-t,  azóta pedig a főpolgármester közbiztonsági-rendészeti főtanácsadójaként tevékenykedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik