Belföld

Püspök kontra miniszter – politikai vita lett a szegregáció

Egyre jobban éleződik a helyzet a katolikus egyház és Magyar Bálint oktatási miniszter között. A szegregáció újból előkerült kérdése azonban kevésbé szakmai, inkább politikai vitát gerjesztett a felek között.

Az OM a szegregáció ellen

Az elmúlt évben egytizedével csökkent a középsúlyos értelmi fogyatékosnak nyilvánított gyerekek száma, miután a minisztérium szigorította a minősítés feltételeit – közölte Magyar Bálint, az oktatási tárca vezetője Szegeden. Az enyhén értelmi fogyatékossá válás feltételeit újravizsgálták és megszigorították, így kevesebben kerültek kisegítő osztályokba, az elkülönült oktatásban részesülő gyerekek tíz százaléka pedig visszakerült a normál osztályokba. Az Oktatási Minisztérium emellett elindított egy deszegregációs programot, amely külön normatívával támogatja a diákok visszakerülését a normál osztályokba. A tömegképzés keretei között az egyénre, személyre szabott oktatási formák segíthetik a hatékony felzárkózást. Abból a tárgyból, melyből lemaradt a gyermek, lehet külön foglalkozást szervezni számára. Erre a közoktatási törvény külön keretet biztosít, jelenleg a kötelező óraszám öt százalékában, de ez az arány évente növekszik, míg el nem éri a 12 százalékot.




A lavinát Veres András püspök, a Katolikus Püspöki Konferencia titkára indította el egy általa jegyzett levéllel. Ebben a hátrányos helyzetű gyermekek szegregációjával kapcsolatban – többek között – azt írta, hogy „az egyéni fejlesztési tervek alapján haladó tanulók számára meg kell találni a fejlesztés módját, ami nem feltétlenül az integráció”. Az indoklás szerint ugyanis ennek erőltetése negatívan hat mind az integrálandó gyermekre, mind pedig annak a közösségnek a tagjaira, ahol szeretnék elfogadtatni a gyereket.

Bár az integráció és szegregáció hatékonyságáról a hátrányos helyzetű gyerekek esetében régóta folynak szakmai viták – s ezekből is egyre inkább a befogadás kerül ki győztesen –, most politikai színtérre terelődött az ügy. Magyar Bálint oktatási miniszter ugyanis a levelet úgy kommentálta, hogy az előítéletes és elitista. Ráadásul a püspök vélekedése, véleménye szerint, nincs tekintettel sem a hátrányos helyzetű gyerekek érdekeire, sem pedig az esélyegyenlőség európai eszméire és pedagógiai eredményeire. Ezt a típusú szelekciót a szakminiszter antihumánusnak tartja.

Veres: liberális támadás az egyház ellen

Veres András püspök viszont Magyar Bálint nyilatkozatát vélte támadásnak az egyház ellen. “Megítélésem szerint (…) nem szakmai vitáról van szó, hanem politikai, ideológiai támadásról” – jelentette ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára rendkívüli sajtótájékoztatóján, hétfőn. Veres András visszautasította azt a vádat, hogy a tárca tervezett rendeletmódosításait véleményezve, pedagógiailag megalapozatlan álláspontot képviseltek volna.


Hangsúlyozta, hogy a levélben leírt véleményüket az úgynevezett sajátos nevelői igényű gyerekek érdekét szem előtt tartva alakították ki, akiket szerintük csak megfelelő egyéni fejlesztés után szabad integrálni, különben sorozatos kudarc éri őket. A püspök hozzátette, az egészséges gyermekeknek is joguk van egy teljes értékű neveléshez.

Az egyéb szocialista és szabad demokrata oldalról érkező kritikákra reagálva a Püspöki Konferencia titkára elmondta, a liberális párt részéről már megszokták a sorozatos egyház elleni támadásokat, most viszont a szocialista pártnak egy prominens személyisége – Korózs Lajos – is megszólalt ebben az ügyben. „A katolikus egyház elleni politikai hangulatkeltés múlt ősszel indult a finanszírozás kérdésével, majd az érettségi botrány után folytatódott, amikor néhány katolikus iskolát próbáltak felelőssé tenni” – véli Veres András.


Hozzátette: az általuk június 20-án véleményezett rendelet a jelét sem mutatja annak, hogy több pénzt, eszközt, személyt adnának az iskolák munkájához, sokkal inkább az tűnik ki: “az úgynevezett kisegítő iskolától való szabadulás az egyetlen vágya a kormányzatnak”. Véleménye szerint nem a katolikus egyház szegregál, hanem az oktatási miniszter, aki a katolikus iskolák finanszírozásával kapcsolatban “rendkívüli eredményeket” ért el.

Magyar nem az egyházzal, hanem a véleményével vitatkozik

Magyar Bálint Veres András szavaira reagálva elmondta, hogy az a szöveg, amely a püspöki kar nyilatkozatában található, mélyen előítéletes és rossz értelemben konzervatív. Véleménye szerint a Püspöki Konferencia elmaradott, általában már nem osztott pedagógiai nézetet hangoztat. „Nem az egyházzal vitatkozom, hanem ezzel a véleménnyel” – jelentette ki Magyar Bálint hétfőn. Hozzátette, az oktatási rendszer reformja során azt próbálják elérni, hogy az esélyegyenlőség javuljon. Megrősítette, hogy nyilvánvalóan igazságtalan rendszereket nem kívánnak fenntartani.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik