Belföld

Még mindig nincs új rádióelnök

Ismét eredménytelen volt a Magyar Rádió kuratóriumának elnökségi ülése: nem sikerült jelöltet állítani Kondor Katalin posztjára. Ezt követően új pályázatot írtak ki.

Kondor Katalin mandátuma július végén jár le, és miután az elnökség úgy határozott, a jelenlegi elnököt nem jelöli újabb négy évre, pályázatot írtak ki. Májusban már a célegyenesbe jutott a választási folyamat, a legesélyesebb jelöltnek, Such Györgynek azonban nem szavazott kétharmados bizalmat a civilszervezetek képviselőivel kibővülő ülés. Így a most kiírandó lesz sorrendben a harmadik pályázat a posztra.

A mostani jelölés lett volna az utolsó esély arra, hogy augusztus elsejétől új, teljes jogú elnöke legyen a közrádiónak. Így várhatóan, átmenetileg, ügyvezetőnek kell majd irányítania a Magyar Rádiót.

A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségi ülésének zárt tanácskozására – a 15, már meghallgatott pályázó közül – három aspiránst, Benda Lászlót, Győrffy Miklóst és Szomráky Bélát hívták meg, de egyiküket sem küldte tovább az elnökség. A testület jelöltjéről a civil szervezetekkel kibővült kuratóriumnak kell szavaznia. Az aspiránsnak kétharmados többséget kell maga mögött tudnia ahhoz, hogy elnyerje az elnöki posztot.


Az elnökség a jövő hét közepén teszi közzé az újabb pályázati felhívást. Eszerint a nyertes október elsejétől láthatja el tisztét, a dokumentációkat pedig augusztus 23-án délig lehet benyújtani a közalapítvány titkárságán. A kuratórium elnöke, Gellért Kis Gábor elmondta, hat vagy hét nevet bocsátottak szavazásra, közülük az egyik pályázónak sikerült – a szükséges hat helyett – öt voksot összegyűjtenie. Hozzátette, a szóba jöhető jelöltek az esélyüket nem veszítették el, hogy újabb körben befussanak. Az MTI információi szerint egyébként Benda László, a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztője kapta a legtöbb voksot a csütörtöki ülésen.

A pályázati kiírás szerint egyébként a tisztségért csak büntetlen előéletű, felsőfokú végzettséggel rendelkező magyar állampolgárok indulhatnak. Minden pályázónak feddhetetlenségi, átvilágítási és összeférhetetlenségi nyilatkozatokat kell tenniük. További feltétel legalább egy világnyelv tárgyalási szintű ismerete, minimum ötéves szakmai gyakorlat a tájékoztatás, műsorszerkesztés, műsorkészítés, műsorszolgáltatás, kultúra, tudomány területén, továbbá az ezekkel összefüggő jogi, igazgatási, gazdasági területen, valamint legalább ötéves vezetői gyakorlat. A mellékletekkel együtt legfeljebb ötvenoldalas pályázatban a közszolgálati médium jövőjével kapcsolatos elképzelések mellett meg kell jelölnie az indulónak, díjazási igényét is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.