Belföld

Az ex-miniszterelnökök nem mennek Gyurcsány és Orbán vitájára

Horn Gyula és Medgyessy Péter csütörtökön közölte, hogy sem a volt kormányfők, sem Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor Fidesz-elnök péntekre tervezett megbeszélésén nem vesz részt, Boross Péter pedig csak akkor menne, ha a megbeszélést külön tartják Orbán és Gyurcsány vitájától.

Orbán Viktor Fidesz-elnök kinyilvánította, nem zavarná, sőt kifejezetten jónak tartaná, ha a volt kormányfők ott maradnának Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az ő megbeszélésén. Horn Gyula és Medgyessy Péter szerint azonban a két találkozónak sem időpontjukat, sem tartalmukat illetően semmi köze egymáshoz.

Horn Gyula és Medgyessy Péter korábban elfogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezését az Európai Unióval kapcsolatos témák megbeszélésére, a Gyurcsány-Orbán találkozón azonban semmilyen formában nem kívánnak részt venni – derült a két szocialista politikus közleményéből.

Boross Péter mindemellett csak akkor vesz részt a volt miniszterelnökök ötös találkozóján, ha az helyben és időben elválik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor Fidesz-elnök nyilvános vitájától.

Gyurcsány Ferenc június végén jelentette be kezdeményezését, hogy az elmúlt tizenöt év miniszterelnökei közösen tárgyaljanak arról, Magyarország milyen új javaslatok megfogalmazásával és képviseletével segíthet Európának abban, hogy sikeres jövője építésében is dinamizmust, elszántságot tudjon mutatni.

Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor és Medgyessy Péter akkor jelezte, hogy elfogadja a meghívást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik