Belföld

Nagy cégeknél kalapoz a Nemzeti Konzultációs Testület

A héten nyilvánosságra hozza támogatóinak listáját a Nemzeti Konzultációs Testület a Népszava információi szerint. Az alapítvány időközben levélben kereste meg a nagyobb cégek vezetőit, hogy pénzt kérjenek a nemzeti konzultáció sikeréhez.

Levélben kereste meg a Nemzeti Konzultációs Alapítvány kuratóriumának elnöke a nagyobb cégeket, hogy anyagi támogatásukat kérjék a mozgalom céljai eléréséhez. A dokumentumban szerint „a demokratikus közéletben csak olyan akciók válhatnak sikeressé, amelyekhez a kultúra, a tudomány és a politika mellett a gazdasági élet jeles képviselői is erkölcsi, szellemi és anyagi támogatást nyújtanak”.

A Népszava megkereste a Nemzeti Konzultációs Testület irodáját, hogy megtudja: ki és milyen mértékben támogatta már a mozgalmat. Ott közölték, a napokban fogják nyilvánosságra hozni egy támogatói falon az adakozók névsorát. Ezt a listát a közhasznú alapítvány azonban csak akkor teszi közzé, ha ehhez a támogató személy vagy cég hozzájárul.

A Szerencsejáték Felügyelet ellenőrzési és engedélyezési főosztályának vezetője kérdésünkre elmondta: mivel a konzultációs játékban való részvételért nem kell fizetni, ezért az nem minősül szerencsejátéknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik