Belföld

Sólyom kapta a legtöbb voksot

Érvényes, de eredménytelen szavazáson Sólyom László hét szavazattal többet kapott Szili Katalinnál az elnökválasztás második fordulójában. A harmadik fordulót 14 órakor tartják, a házbizottság döntése alapján teljes titokban voksolhatnak a képviselők.

385 képviselő vette fel a szavazócédulát, közülük 19 visszaadta; 365-en voksoltak, a szavazatok közül 363 volt érvényes. Szili Katalin szocialista jelölt 178, Sólyom László 185 voksot kapott – jelentette be kora délután Mandur László, az Országgyűlés alelnöke.

A politikus ismertette a házbizottság állásfoglalását is a szavazás titkosságáról. Ezek szerint a parlamenti pártok frakcióvezetői egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a szavazás harmadik fordulója teljesen titkos lesz: a képviselők szavazócédulájukat sem egymásnak, sem újságíróknak nem mutathatják meg, és felvételt sem készíthetnek róluk. Sólyom László ellenzéki elnökjelölt látható elégedettséggel nyugtázta a díszpáholyban a házbizottság döntését.

Mandur László bejelentette: az elnökválasztás harmadik, mindent eldöntő fordulója délután kettőkor kezdődik; ekkor már a több szavazatot begyűjtő jelölt lesz a Magyar Köztársaság következő államfője. Az eddigi tapasztalatok szerint fél négy előtt néhány perccel jelentik be a voksolás végeredményét. Új választást csak abban az esetben kell tartani, ha mindkét jelölt azonos számú voksot kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik