Belföld

Mécs: szavazni kell

Mécs Imre szabad demokrata képviselő szerint az elnökválasztás kérdésében nem szabad tovább feszíteni a húrt. Véleménye szerint az SZDSZ parlamenti frakciójának részt kell vennie a szavazáson.

A szabad demokrata politikus egy szombat reggeli televízió-műsorban elmondta: pártja a koalíciót és a választásokra felkészülést kockáztatja az államfőválasztástól való távolmaradással. Véleménye szerint a liberális párt eddigi kiállásával már megmutatta, hogy különbek, fel tudják nagyítani befolyásukat, de be kell látni, hogy a másik oldal – mármint az MSZP – hibát követett el, és itt meg kell állni.

Ezért Mécs Imre szerint az SZDSZ hétfői frakciódöntése ellenére a pártnak részt kell vennie a hétfőn és kedden tartandó voksoláson, azt azonban nem mondta, hogy Szili Katalinra kell szavazni. A politikus szerint sunyi megoldás nem szavazni, de tudni, hogy azzal mégis eldöntik, ki legyen az elnök.

Az SZDSZ képviselői az államfőválasztás első napján, hétfőn reggel, frakcióértekezleten tárgyalják meg a kérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik