Belföld

Az SZDSZ-nek az lenne a dolga, hogy szavazzon

A képviselőknek az a dolga, hogy véleményt nyilvánítsanak és szavazzanak, hiszen erre kapták a megbízatásukat – röviden így foglalható össze három napja tartó, most lezárult szavazásunk végeredménye.

Olvasóink körében végzett, reprezentatívnak nem tekinthető felmérésünkben arra voltunk kíváncsiak, egyet értenek-e az SZDSZ döntésével, hogy nem szavaz a jövő heti köztársaságielnök-választáson. Összesen 1852-en nyilvánítottak véleményt a kérdésben, és a szavazók nagy többsége, 42,3 százaléka véli úgy, hogy nem ért egyet a liberális párt álláspontjával: így vagy úgy, de állást kéne foglalniuk, és le kéne adniuk a szavazólapot hétfőn.

A másik nagyobb tábor, a voksolók közel negyede – egész pontosan 23,5 százaléka – viszont azt gondolja, az SZDSZ helyesen cselekedett, mert a szavazás elutasításával kitart eddigi álláspontja mellett. Érdekes, hogy nem kevesen, 18,5 százalék pedig úgy véli, a kisebbik koalíciós párt éppen azért nem döntött helyesen, mert korábbi elveit dobta sutba döntésével.

Kevesen voltak azok – pontosan 3,3 százalék –, akik szerint azért védhető az SZDSZ álláspontja, mert egyik jelölt sem elfogadható. Egy szignifikáns kisebbséget – 12,4 százalékot – pedig egyszerűen nem érdekel a kérdés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik