Belföld

Tisztázták az elnökválasztás szabályait

Az Országgyűlés ügyrendi bizottsága szerdán eldöntötte, az államfőválasztás harmadik fordulójában csak az érvényes szavazatokat kell mérlegelni, az érvényteleneket figyelmen kívül kell hagyni.

Jogilag semmi sem állhat az államfő megválasztásának útjába: az utolsó vitás eljárási kérdéseket is tisztázták szerdán. Az Országgyűlés ügyrendi bizottságához a Magyar Demokrata Fórum fordult kérdéssel, mert a párt véleménye szerint az Alkotmány nem fogalmaz világosan két kérdésben.

Az ügyrendi bizottság döntése értelmében így a harmadik fordulóban az lehet köztársasági elnök, akire a legtöbb érvényes igen szavazatot adták le. A választás harmadik fordulójában az érvénytelen szavazatok nem dönthetik el a választást, azokat az eredmény megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. Így csak abban az esetben nem lesz elnök az utolsó körben, ha többen voksolnak a jelölttel szemben, mint mellette, vagy többes jelölés esetén mindkét jelölt azonos számú szavazatot gyűjt be. Ha a harmadik forduló eredménytelen lenne, úgy új köztársasági elnökválasztást kell kiírni. Többes jelölés esetén pedig a voksolás során nincs mód nem szavazat leadására.

Az állásfoglalások elfogadásáról szóló szavazásokon egyébként, bár az SZDSZ képviseltette magát, a liberális párt nem vett részt.

Az ügyrendi bizottságban korábban egyszer már megvitatták a kérdést, de akkor nem született megállapodás, pénteken pedig azért napolták el az ülést, mert a keddi négypárti egyeztetésre vártak. Itt azonban nem is érintették az eljárási kérdéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik