Belföld

Elfogyott a tőzsde ereje

A kelet-közép-európai, különösen a magyar részvény-piac a hozamot tekintve ma a világ élvonalába tartozik, de a BUX 17 ezer pontos szintjén már kockázatos új pozíciót nyitni.

A tőzsdei cégek jó gyorsjelentései még most is 15-20 százalékos nyereséggel kecsegtetnek, de a túlértékelt piacon egy hozam realizálás akár 10-15 százalékos veszteséget is eredményezhet, tekintettel a spekulatív tőke magas részarányára – írja az Ecostat Mikroszkóp. Alternatív megoldásként most jobbnak tűnik a biztos hozamot adó állampapírpiacon az évi 7-7,5 százalékos nyereség. 

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 2003. március 4-én 7031 ponton állt. Két év alatt egyenletes növekedéssel több, mint két és félszeresére emelkedett, 2005. március elsején 18 673 ponttal beállította új történelmi maximumát. Ezt követően a közép-kelet-európai térségből történő jelentős külföldi tőkekivonás után majd 10 százalékkal visszaesett, de március 18-ai 16 859 pontos értéke még mindig 14,4 százalékkal jobb tavalyi záró-értékénél; egyben ez a legnagyobb idei növekmény az ismertebb nemzetközi tőzsdeindexek közül.

A kelet-közép-európai térség a fejlett országokénál nagyobb gazdasági növekedése és az Európai Uniós csatlakozáskapcsán vált a befektetői alapok kedvencévé. A térség részvénypiacaira 2005 első két hónapjában óriási mennyiségű befektetői (és spekulatív) portfólió-tőke áramlott, ami exponenciálisan emelte a tőzsdemutatók értékét. Az árfolyamszinteknek közelednie kellett az Európai Unió fejlett országainak magasabb szintjéhez. A konvergencia 2005 március elejére lényegében megtörtént. Azonban gyenge pontja, hogy a közép kelet- európai cégek jóval instabilabbak a fejlett országok cégeinél, s amint erre utaló jeleket tapasztalnak a befektetők az gyors eséshez vezethet. 

Az arányok szerint a BUX-index márciusi, közel 10 százalékos visszaesése ellenére is túlértékeltséget mutat. Ennek ellenére nem kell arra számítani, hogy megismétlődik az 1998-ban illetve 2000 tavasza után tapasztalt hanyatlás. Előbbi esetben egy jogos befektetői pánik, utóbbi esetben az eufóriát követő kiábrándulás váltotta ki a visszaesést. Most térségünk országainak gazdasága stabilan növekvő, az uniós támogatások még évekig serkentően hatnak a gazdasági fejlődésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik