„Igen, végül is úgy döntöttem, hogy elindulok” – mondta a szabad demokrata politikus kérdésre válaszolva a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Fodor Gábor közölte: az elmúlt években is számtalan alkalommal próbálta megmutatni, hogy „lehet bizonyos dolgokat másként is csinálni az SZDSZ-ben, másfajta liberális politikát is el lehet képzelni”.
„Nekem nem Kuncze Gáborral van bármiféle személyes problémám, egyébként őt én nagyra becsülöm és egy kitűnő politikusnak tartom, énnekem a politikával van sokszor vitám” – fogalmazott.
Hozzátette: szeretné ezt világossá tenni, és elkerülni mindenfajta személyeskedésnek a látszatát. „Itt nem személyi kérdésekről van szó” – mondta.

Fodor Gábor a március 19-i elnökválasztás kapcsán kérdésre válaszolva kiemelte: nyilván nem gondolja azt, hogy teljesen esélytelen lenne.
„Másfelől pedig azt gondolom, hogy az eredménytől függetlenül ennek van értelme és van jelentősége” – mondta.
Kuncze Gábor február 24-én egy győri sajtótájékoztatón a március 19-i országos tisztújító küldöttgyűlés előkészületeiről szólva jelentette be: eddig ő, valamint Kis Zoltán és Fodor Gábor kapta meg az SZDSZ-elnökjelöltséghez szükséges és elégséges számú jelölést.
