Belföld

Nem akarják megbénítani Budapestet a gazdák

Február 21-én megkezdődik az országos agrárdemonstráció, amely során a gazdák hétfőn este a Felvonulási téren gyülekeznek, majd kedden mindössze négy traktorral vonulnak át a Parlament elé - jelentette be Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

Jakab István elmondta nem kívánják a gazdademonstrációval a főváros nyugalmát megzavarni, ezért is vonulnak hétfőn este a gazdálkodók munkagépeikkel a Felvonulási térre. Ezt követően kedden munkagépeiket hátrahagyva csupán négy traktorral vonulnak a gazdálkodók a Kossuth térre és ott a délben kezdődő nagygyűlésen adnak hangot elégedetlenségüknek, valamint szeretnék átnyújtani a követeléseket tartalmazó petíciókat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek és a miniszterelnöknek.

A követelések tartalmáról Jakab István nem nyilatkozott, mondván, nem szeretnék előre nyilvánosságra hozni. Annyit azonban elárult, hogy a követelések között szerepel a múlt évi agrár-megállapodás teljesítésének nyomatékos kérése. 

A szervezők közölték, hogy a demonstráció megtartására február 28-ig van területfoglalási engedélyük a rendőrségtől. Jelezték ugyanakkor: ez nem jelenti feltétlenül a demonstráció végét.

Bagi Béla, a Magosz alelnöke, az országos demonstrációs bizottság vezetője a technikai részletekről szólva közölte: hétfőn hét órakor indulnak traktorokkal a gazdák az ország minden részéből a főváros irányába. Az erőgépek közlekedését a rendőrség felvezetéssel biztosítja.

Az erőgépek várhatóan a főváros körüli gyülekező pontokról este hét-nyolc óra között érkeznek a Felvonulási térre Budapesten. Az erőgépeket itt állítják le és másnap, kedden a gazdák négy traktorral vonulnak a Kossuth térre a gazda-nagygyűlés színhelyére. Itt nemcsak prominens magyar agrár érdekképviseleti vezetők szólnak majd hozzájuk, hanem a spanyol és a szlovák gazdaszervezetek vezetői is.

Kifejezték azt a reményüket is, hogy a demonstráció európai módon bonyolódik majd le, és nem videózzák az erőgépek rendszámait. A szervezők az erőgépeket megjelölik matricákkal, valamint a demonstrálóknál nemzeti színű és gazdakörös zászlók lesznek. 

A  gazdademonstrációban 15 gazdaszervezet vesz részt hivatalosan. Ezek: a Magosz, a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács (MAÉT) tíz tagszervezete, továbbá a Magyar Parasztszövetség, a Magyar Erdőgazdasági Szövetség, valamint a Magyar Középbirtokosok Szövetsége és a Biokultúra Egyesület.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik