Belföld

Az Antenna Hungária terjesztési árait vizsgálja a GVH

Az Antenna Hungária Rt. pénteken közölte, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indít ellene, amelyben azt vizsgálják, hogy tisztességesen állapítja-e meg műsorszétosztási és műsorszórási árait.

Az Antenna Hungária közleménye szerint a versenyhivatal azt kívánja megállapítani, hogy az Antenna Hungária Rt. tisztességtelenül állapítja-e meg műsorterjesztési, nevezetesen országos televízió műsor földfelszíni műsorszórási illetve műsorszétosztási árait.

„A társaság az eljárást – a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak a műsorterjesztési piacon a jelentős piaci erejű szolgáltató megállapítására vonatkozó, jelenleg is folyó eljárásához hasonlóan – a műsorterjesztési piac teljes liberalizációját kísérő folyamat részének tekinti, amely befejeztével az ezen a piacon megvalósuló árképzés minden érintett, a piac valamennyi résztvevője számára megnyugtatóan rendeződik.” – olvasható a közleményben.

Az Antenna Hungária Rt. a privatizáció sikere érdekében a közeljövőben kérni fogja az érintett hatóságoktól a fenti eljárások mielőbbi lefolytatását és lezárását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik