Belföld

Orbán a Körcsarnokban – hárman a ringben

Míg az utóbbi évértékeléseken szigorú pedellusként, addig idén már-már "hitgyülis" átéléssel, barátságosan és meggyőzően terelgette híveit a helyes irányba Orbán Viktor.

Új díszletek között, új koreográfiával tartotta hetedik ország-, illetve évértékelő beszédét Orbán Viktor szerda este. A Fidesz elnöke ezúttal a Körcsarnok közepén felállított négyzet alakú pódiumról szólt az őt négy oldalról figyelő közönséghez. A boxmérkőzések ringjeire emlékeztető színpad két, átlósan egymással szemben lévő sarkát Rákay Philip és Kudlik Júlia foglalta el. Nem haszontalanul, a „kék és a piros sarokból” egyaránt sokat segítettek a volt kormányfőnek.

Segítség a sarokból

A közel egy óra hosszúnak beharangozott produkciónak csupán az első húsz perce volt ugyanis Orbán Viktor monológja, ezt követően majdnem másfél órán át a két ismert televíziós az utóbbi napokban SMS-en és az interneten beérkezett kérdésekkel bombázta az est főszereplőjét. Látszólag. A szinte kivétel nélkül a kormánnyal szembeni dühös elégedetlenséget közvetítő kérdéscsokrok szerepe elsősorban az volt, hogy levegye Orbán Viktor válláról a kormány határozott és indulatos ostorozásának a terhét.

A volt kormányfő magabiztosan tarthatta magát többször is megismételt kijelentéséhez, hogy az idei beszédében nem a kormányzat eddigi produkcióját kritizálja – az új szereplők bevonásával a Gyurcsány-kormány munkájával kapcsolatban bírálatok tucatja hangzott el az est folyamán anélkül, hogy Orbán egy pillanatra is „besározta” volna magát a vádaskodással.


Orbán a Körcsarnokban – hárman a ringben 1

Fotó: MTI



A „szabadságot” remekül használta ki a Fidesz elnöke, aki csak témamegjelölésre, átkötésekre használta az amúgy valóban megválaszolhatatlan mennyiségű kérdést tartalmazó felvetéseket. A korábbi, leginkább felolvasóesteket idéző évértékelésekhez képest az idei spontánabb, kötetlenebb előadás ráadásul sokkal több alkalmat adott Orbán Viktor kiváló szónoki képességének csillogtatására. A volt kormányfő showmaneket zavarba hozó természetességgel mozgott a színpadon, rögtönzéseiben is választékosan fogalmazott, érthetően és meggyőzően kötötte le hallgatóságát, és egy életre rácáfolt azokra, akik eddig nem hittek abban, hogy papír nélkül, saját kútfőből is képes érthetően el(ő)adni magát.





Szavazás – előtte
Szerdán reggel 11 óráig közel harmincezren szavaztak arról, hogy Orbán Viktor idei évértékelő beszédében mely témák legyenek a középpontban. A szavazás nyertes témája a munka értéke lett, amelyet szorosan, holtversenyben követett az árak és létfenntartás valamint a nyugdíjak értéke.

Az államadósságról

Orbán Viktor szerint „az utolsó pillanatban vagyunk, egy más jövőt kell választanunk, le kell térnünk erről a vágányról”. A Fidesz elnöke országértékelő beszélgetésén az államadósság alakulásával kapcsolatban fogalmazta meg ezt a gondolatot. Közlése értelmében a szerdai naptól a hivatalos közleményekből is kiderül, hogy az elmúlt évben 3500 milliárd forinttal nőtt az államadósság. Ha két órát ülnek a Körcsarnokban a beszélgetés nézői, akkor az alatt az idő alatt 500 millióval nő az adósság, amely „elboríthat minket, de most is már a szánk széléig ér”.

Azt mondta, meg kell találni a technikai eszközöket, amelyek mérséklik az államadósságot és növelik a gazdaság teljesítőképességét, mert azt tartja gondnak, hogy az utóbbi egyre csökken. Eszközként felvetette az általuk javasolt „munkabarát adócsomagot”. Az Európai Unió véleményével kapcsolatban elmondta, hogy ő sem tartja elfogadhatónak a morális kioktatást, „mert ez egy független állam”, de az Európai Unió szerinte verseny, ahova nem hívtak minket, mi jelentkeztünk. „Az EU-ban vannak világbajnokok és címvárományosok is, de mi odamegyünk, és nem tudjuk teljesíteni a szintidőt. Egész Európa rajtunk nevet” – mondta Orbán Viktor.


Nemzeti kérdések


Orbán Viktor szerint meg kell tanulnunk, amit „a románok, a szerbek, a szlovákok már tudnak”, hogy „először magyarok vagyunk, és csak utána szocialisták, fideszesek vagy kereszténydemokraták”. A nemzeti kérdéseket el kell választani a pártkérdésektől – tette hozzá.

Nemzeti kérdésnek nevezte a gazdaság átállítását a spekulációs alapokról a munkabarát alapokra, megjegyezve, hogy a járulékoknak nevezett „béradók” Magyarországon a legmagasabbak – magasabbak, mint Romániában.
A politikus véleménye szerint nem lehet azt mondani, hogy az Európai Unióban „nem kell fogcsikorgatva harcolni a nemzeti érdekekért”, szerinte ennek éppen az ellenkezője igaz. Ennek kapcsán kiemelte: nem az a probléma, hogy néhány autógyár Szlovákiában telepedett le, hanem az, hogy értük Magyarország is harcolt.


Sokan voltak…

Zsúfolásig megtelt a budapesti Körcsarnok Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének hagyományos országértékelő beszéde alkalmából, több mint kétezren voltak a helyszínen szerdán kora este. Weszelovszky Zoltán, az eseményt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkára az MTI-nek elmondta: az országértékelésen a Fidesz vezetése mellett az egyesület hétszáz fős tagsága, valamint a hozzá kapcsolódó mintegy 200 szervezet képviselői vettek részt. A hallgatóság között a Fidesz politikusai mellett jelen volt Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége, valamint Makovecz Imre, Grosics Gyula, Sára Sándor, Császár Angela, Tolcsvay Béla és Pataki Attila. Az egyesület főtitkára közölte: a parlamenti pártokból senki nem kapott meghívást az eseményre.


Megosztottság



Társadalmilag az elmúlt évben szembeállították a vidékieket a városiakkal, a hívőket a nem hívőkkel és a határon túl élőket a határon innen élőkkel – mondta Orbán Viktor. A Fidesz-MPSZ elnöke szerint határozott falukoncepcióra van szükség a vidéki létfeltételek javítása érdekében.

Ezt a célt szolgálná a Pocsajon meghirdetett faluparlamentek létrehozása is, ahol minden vidéki ember elmondhatná, miként képzeli el a falu, illetve a gazdák életét. Orbán Viktor rámutatott, hogy miközben a többi uniós tagország körömszakadtáig védi saját gazdáit, mi megsarcoljuk őket. Meg kell védeni a magyar érdekeket, a munkahelyeket, a gazdákat és a piacokat – mondta a volt miniszterelnök.

Szocialista és szabad demokrata reakció

A Fidesz elnökének évértékelő beszéde szerint a sikeres Magyarország képe áll szemben a szomorkodó Magyarország képével – mondta Hiller István, az MSZP elnöke szerdán az MTI-nek. „Egy programbeszéd áll szemben egy panaszbeszéddel. A miniszterelnök programbeszéde a Fidesz vezérének panaszbeszédével” – értékelte a szocialista pártelnök Orbán Viktor szavait. Hiller István szerint „különösen visszatetsző” a Fidesz elnökének a megélhetési adatokra vonatkozó érvelése, mivel azt az állapotot tükrözi, amelyet az Orbán-kormány hagyott örökül. Hozzáfűzte: visszatetszők az ellenzéki pártvezérnek az államadósságra vonatkozó megállapításai is.

Mint mondta, a nagyobbik ellenzéki párt adócsomagja az államadósságot, gyermekekre és felnőttekre vonatkozóan egyaránt, állampolgáronként újabb 100 ezer forinttal emelné. A szocialista pártelnök az évértékelő beszédre reagálva azt mondta: az ellenzéki politikus faluparlamentet akar, de a magyar parlamentbe sem jár el.

Az SZDSZ elnöke Kuncze Gábor azt mondta: „Én itt évértékelést nem hallottam. Ez egy lakossági fórum volt, ahol a szónok mondott ezt-azt, leginkább egy színvonalas Kádár-paródiát mutatott be. Az egyes javaslatai számomra értékelhetetlenek, döntő többségük a választók súlyos félrevezetését szolgálja. Egyszerűen megvalósíthatatlan javaslatokkal állt elő. Én azt gondolom, meg kell fogadni a tanácsát a nagyotmondásra, a nagyothallásra, olyan mintha nem is hallottam volna.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik