Belföld

Katonai megrendelést kapott a Rába

A Rába Rt. 2005-ben a már tavaly megrendelt 1,2 milliárd forint értékű jármű mellett további bruttó 4,8 milliárd forint értékben ad át terepjáró járműveket a honvédségnek.

2006-ban pedig újabb bruttó 4,8 milliárd forint értékben szállít a honvédségnek. A Rába Jármű Kft. és a Honvédelmi Minisztérium a 2003-ban kötött 15 éves keretszerződés alapján a napokban írta alá a 2005-2006-ra vonatkozó kiegészítő megállapodást.

A Rába Jármű Kft. szállításainak értéke a tervek szerint a korábbi megrendelésekből származó mintegy 10 milliárd forinttal együtt 2006. végére megközelíti majd a 20 milliárd forintot.

A Rába katonai járművek tavaly átadott első példányait már használja a Magyar Honvédség.

A Rába az idén a keretszerződésben foglaltaknak megfelelően több járműtípust szállít a Magyar Honvédség részére. A saját járművei mellett élvonalbeli külföldi gyártók járműveit is beszerzi, átalakítja, illetve kiegészíti a megrendelő igényei szerint. A társaság továbbra is szállítja majd a Mercedes-Benz terepjáróit, illetve a Magyar Honvédség rendelkezésére bocsátja a következő két évben a MAN-terepjárókat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik