A forgalom magas, 23,74 milliárd forintot tett ki. A BUMIX 5,38 ponttal, 0,36 százalékkal 1485,19 pontra emelkedett. A vezető részvények az OTP kivételével mind erősödtek. A Richter 28 100 forinton zárt, 1420 forinttal, 5,32 százalékkal magasabb árfolyamon, mint az előző napi záráskor, forgalma 3,4 milliárd forint volt. A Matáv ára 16 forinttal, 1,81 százalékkal 900 forintra, a Molé 310 forinttal, 2,3 százalékkal 13 785 forintra emelkedett, és csak 5 forinttal maradt el a történelmi csúcstól. A távközlési papír forgalma 1,36 milliárd forint, az olajipari társaságé pedig 6,69 milliárd forint volt. Az OTP forgalma 6,33 milliárd forint volt, és 73 pontos, 1,09 százalékos csökkenés után, 6615 forinton zárta a kereskedést.
A brókerek szerint a nap nyertesei a gyógyszeripari papírok voltak, a Richter 5,32 százalékkal, míg az Egis 7,09 százalékkal emelkedett, amelyeknek a napokban publikált gyorsjelentésére jól reagáltak a befektetők. Véleményük szerint a hétfői kereskedést a gyorsjelentések mellett, a külföldi intézményi befektetők aktivitása befolyásolta.
Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta, hogy a szárnyaló gyógyszeripari részvények mellett jelentős nagyságú üzleteket kötöttek a Molra és az OTP-re is, amely papírok a mintegy 24 milliárd forintos napi forgalom negyedét-negyedét adták. Szerinte a külföldi vételi nyomás a nap folyamán egyre feljebb és feljebb hajtotta az árfolyamokat, és a hetek óta tartó emelkedő trend a nap második felében felgyorsította a BUX index erősödését. E mellett vélhetően az elmúlt napok kedvező gyorsjelentései is hatottak a kiemelkedő forgalomra.
Dobos Béla, az Inter-Európa Bank Rt. üzletkötője kiemelte, hogy a kereskedési nap elején tapasztalt index csökkenés – ami a belföldi részvényesek eladásainak volt köszönhető – után, a külföldi vevők intenzív vásárlásai felhajtották az indexet, egészen az újabb történelmi csúcsig.
