Üzemi szinten a társaságcsoport 33 millió forint nyereséget ért el az előző évi 6 millió forintos nyereséghez képest. A cég nettó árbevétele 8,8 százalékkal csökkent, 2,33 milliárd forint volt.
Az árbevétel csökkenése ellenére elért eredményjavulás fő oka a költségek csökkenése, illetve devizaárfolyamok a cég számára kedvező alakulása volt.
Az export-árbevétel 1,27 milliárd forint volt tavaly, ami 4,1 százalékkal több, mint 2003-ban. A társaság fő nyugat-európai piacán, Németországban 28 százalékos bővülést ért el. A kelet-európai régióban szintén 28 százalékkal növelte eladásait.
A belföldi forgalom ugyanakkor több mint 20 százalékkal csökkent, 1,07 milliárd forint bevételt hozott.
A Gardénia-csoport pénzügyi vesztesége 2004-ben 17 millió forint volt, ami jelentős javulás az előző évi 116 millió forintos veszteség után.
A csoport eredményét alapvetően a leányvállalatok javították, az rt. 46 millió forintos negatív eredménnyel zárt tavaly.
A jelentés kitér arra, hogy a Gardénia vezetése vizsgálja a lehetőségét annak, hogy győri ingatlanán egy shopping centert valósítson meg. A projekthez jelenleg pénzügyi befektetőket keres.
Az 1,2 milliárd forint jegyzett tőkéjű Gardénia Rt. saját tőkéje 1,69 milliárd forint. A társaság részvényeinek a 62,5 százaléka a Hungarian Industries GmbH és leányvállalatai tulajdonában van.
A Gardénia részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában kereskednek. A papírok legutolsó záróára 200 forint volt, az elmúlt egy évben 75 és 360 forint közötti árfolyamon kötöttek rájuk üzleteket.
