Manőverek az uniós pénzekért

Ambiciózus tervvel indította féléves uniós elnökségi ciklusát a luxemburgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker júniusra szeretné lezárni a politikai vitát a következő uniós tervezési időszakról. A tét nagy, hiszen a befizetések nagyságáról és a kohéziós politika keretein

Jean-Claude Juncker

belül a támogatások, mindenkinek megfelelő mértékű szétosztásáról van szó. A terv ambiciózusságát jelzi, hogy több a mint 800 milliárd eurós költségvetés hét éven keresztül határozza majd meg az unió állampolgárainak életét. Azonban az ambiciózus terveket megakaszthatja a tagállamok soha nem tapasztalt aktivitása.

A tagországok között az elnyerhető támogatások, de a befizetendő tagdíjakról is vita folyik. S a következő hétéves pénzügyi keret nagyságának kérdésében a tagállamok három fő táborra oszlanak.

Magyar tervek Az uniós kohéziós források odaítélésének egyik alapvető követelménye, hogy a tagállam rendelkezzen saját fejlesztési koncepcióval, ami illeszkedik az EU elvárásaihoz. Mivel Magyarország 2007-2013 közötti időszakban várhatóan 15 ezer milliárd forint értékű fejlesztési forrást költhet el, a kormánynak elemi érdeke, hogy egy jól elkészített fejlesztési koncepciót tegyen az EU asztalára. Mivel nem szabad elaprózni a fejlesztési forrásokat – a Gyurcsány Ferenc egy korábbi nyilatkozata szerint – Magyarországnak 4-5 ágazatot kell fejlesztenie. Ezért a kormány tavasszal tesz javaslatot a II. Nemzeti Fejlesztési Tervre (NFT). Ez az elaprózott I. NFT-től eltérően, stratégiai láncokban gondolkodik. A menetrend szerint a fejlesztéspolitikai kabinet egy pár hete már tárgyalta a kiemelt projektek listáját, s vélhetően február végére az Nemzeti Fejlesztési Hivatalnak el kell készítenie az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepciót, amit a kormány április végéig tárgyalhat, illetve véglegesíthet, majd május körül a parlament elé terjeszt. 2005 végéig kell elkészíteni az úgynevezett Nemzeti Stratégiai Referenciakeretet, és ezt követik az operatív programok, majd a konkrét projektek.

Lobbik

Az egyik csoportot az a hat nettó befizető – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria – és a vele rokonszenvezők – Ciprus, Dánia, Szlovénia – alkotják, amelyek a GNI 1 százalékánál húznák meg a kiadások felső határát. Szerintük a 2007 és 2013 között így rendelkezésre álló 815 milliárd euróból bőven futja a szolidaritásra, és már ez is 6,5 százalékos növekedést jelent a jelenlegi szinthez képest. Kicsit kilóg a sorból a belga kompromisszumos javaslat, amely a GNI 1,15 százalékát javasolva a kiadások felső határaként.

A második csoportot a felzárkóztatási alapok jelenlegi haszonélvezői alkotják, akik azt szeretnék, hogy a nekik folyósított felzárkóztatási források ne egy csapásra, hanem fokozatosan apadnának el. Ebben úgy tűnik szövetségesre találtak Danuta Hübnerben, a regionális politikáért felelős bizottsági tagban. Szerinte ugyanis az EU hét év alatt „mindössze” 25 milliárd eurót nyerne, ha jelenlegi haszonélvezők támogatását megszüntetnék, de többet vesztene a lakosság szimpátiájának elapadásán.

A harmadik csoportot az új tagok alkotják, amelyek az eddigi gyakorlattal ellentétben teljes területükre igényelhetnek támogatást, s akik a nagyobb központi költségvetésben, s így a nagyobb támogatásokban érdekeltek. Baráth Etele, magyar uniós miniszter javaslata szerint Magyarország számára a GNI 1,15-1,24 százaléka tűnik elfogadhatónak.

A metodikán sok múlik

A támogatások nagyságát azonban ennél bonyolultabb módszertan – három szabály – szerint határoznák meg. Az úgynevezett berlini szabály a régiókat, vásárlóerő-paritás alapján mért fejlettségük szerint kategorizálja, s azok ez alapján juthatnak forráshoz. Ugyanakkor egy ország által lehívott támogatás nem lehet több az adott állam GDP-jének 4 százalékánál. Ha a két kritériumrendszer ütközik, akkor a 4 százalékos szabály az erősebb. A harmadik számítási módszer gyakorlatilag a – legtöbb tagállam által rossznak tartott – berlini szabály egy átdolgozása lenne. A szabályt ugyanis több tagállam úgy módosítaná, hogy a vásárlóerő-paritáson mért gazdagság mellett a munkanélküliség mértékét is figyelembe vegye. Ezt azok az országok szorgalmazzák, ahol nagyobb a munkanélküliség (Németország és Olaszország például). Magyar részről inkább a foglalkoztatási rátát emelnék be a kritériumok közé.

Magyarország azt szeretné, ha a GDP 4 százaléka a jövőben nem egyszerűen az egy ország által felzárkóztatási támogatás formájában maximálisan felhasználható összeget jelentené, hanem egyúttal minimálisan kötelező szint is lenne, amit minden körülmények között a tagállamok rendelkezésére bocsátanának.
A jelenlegi 4 százalékos szabály megtartásával egyébként az uniós tagállamok nagy többsége egyetért, bár a legszegényebb és ezért ezzel a megoldással legkevésbé jól járó balti országok még hezitálnak. Minél nagyobb ugyanis egy ország GDP-je, annál nagyobb összeget jelent számára a 4 százalékos küszöb és fordítva. Magyarország ugyanakkor azt is el szeretné érni, hogy gyakorlatias módszerekkel könnyítsék meg a pénzfelhasználást, mert a forráshoz jutás 4 százalékos felső határ a nehézkes szabályok miatt a gyakorlatban mindig kevesebb.