Kína a tőkemozgások ellenőrzésére mechnizmusokat állít fel, hogy megteremtse a jüan konvertibilitásának feltételeit – mondta a kormányzó, hagsúlyozva, hogy bármely reform szilárd makrogazdasági környezetet és egészséges pénzügyi rendszert igényel, valamint azt is, hogy a világgazdasági hatásokat is figyelembe vegyék.
Kínára már hosszú ideje nyomás nehezedik a fejlett államok részéről, hogy liberalizálja a jüant, amelyet jelneleg – a kilecvenes évek közepe óta – 8,28 jüanos árfolyamon rögzít a dollárhoz. Az amerikai termelők szerint ez igazságtalan kereskedelmi előnyhöz jutatja Kínát, mert az árfolyam nem veszi figyelembe a dollár 2002 óta tapasztalható romlását.
A kínai jegybanki kormányzó mostani nyilatklozata nem jelent újat a korábbiakhoz képest: Peking már korábban is hangsúlyozta a rugalmasabb árfolyampolitika iránti készségét, ennek menetrendjéről azonban közelebbit korábban sem közölt.
