Belföld

Bozóki András lesz a kultuszminiszter

A kultúrpolitikában debütáló, a politológia területén viszont nemzetközi hírnévnek örvendő új kulturális miniszter részt vett a lakiteleki találkozón, dolgozott a Fidesz szóvivőjeként, és tagja volt az SZDSZ-nek is.

Hiller István, az MSZP októberben megválasztott elnöke január 16-án jelentette be, hogy február 14-én lemond kulturális miniszteri posztjáról, és kizárólag pártelnökként folytatja munkáját. Utódjának személyéről az elmúlt hetekben alig-alig szivárogtak ki információk. Szóba került Schiffer János, Budapest főpolgármester-helyettese, valamint Vass Lajos, a tárca politikai államtitkára is, de Gyurcsány Ferenc végül Bozóki András mellett tette le voksát, akit az



Bozóki András lesz a kultuszminiszter 1


akkori miniszterelnök főtanácsadójaként ő maga hívott meg Medgyessy Péter kormányfő informális tanácsadói körébe.


A politikával hivatalosan ’93-ben szakító Bozókit ma az SZDSZ értelmiségi holdudvarához sorolják, ez különös fénybe helyezi a mostani felkérést és a kormányfő bizalmasaként számon tartott Kóka János tavaly őszi kinevezését a gazdasági tárca élére. A koalíciós szereposztás szerint ugyanis a kulturális tárca vezetőjét az MSZP, a gazdasági minisztérium első emberét az SZDSZ jelölheti, ám a legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy a kormányváltás során a két párt elcserélte a két tárcát.



Bozóki András lesz a kultuszminiszter 2

Bozóki András

Kettős tagság

Bozóki András 1959. január 23-án született,  a Petőfi Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi doktorátust. 1980 és 1985 között elvégezte a szociológia szakot az ELTE Szociológiai Intézetében, később fél évig szociológiát és politikatudományt hallgatott a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen (UCLA). 

Politikai pályafutása 1987-ben indult: részt vett az első lakiteleki találkozón, ahol a Magyar Demokrata Fórum mozgalomként megalakult. 1988 májusában tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának. 1989-ben, a rendszerváltás évében – amíg a Fidesz és az SZDSZ közötti kettős tagság lehetséges volt – tagja volt az SZDSZ-nek. 1988 júniusától 1993 novemberéig a Fidesz tagja volt.

Az első szabad választások idején – 1990 januárjától áprilisáig – a Fidesz szóvivője és kampányának egyik arculattervezője volt. 1991-92-ben a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tanácsadójaként dolgozott. ’89-ben társaival együtt megalapította   a Magyar Narancsot, ahol 1989-92 között szerkesztőként, ezt követően négy évig főmunkatársként dolgozott. 1993-ban a Magyar Narancs kollektívája Pulitzer-emlékdíjat kapott.








Olvassa el…

… Bozóki András Figyelőben megjelent írásait.
Vesztes győztesek
Globális harmadik út
Abszurd közjátékok

Politika mint szakterület


Bozóki tanított az ELTE Szociológiai Intézetében, a közgazdasági egyetem Rajk László szakkollégiumában és a Századvég Politikai Iskolán. 1993 tavaszán a angliai Nottinghami Egyetemen volt vendégtanár, 1999-2000-ben pedig a Massachusetts állambeli (USA) Smith College politikatudományi tanszékén, a Mount Holyoke College-ban és a Hampshire College-ban oktatott. 1999-2001 között három éven át egyik szervezője és előadója a Tübingeni Egyetem nyári politikatudományi kurzusának Németországban.

2004 őszén vendégprofesszor New Yorkban a Columbia Egyetem Politikatudományi Tanszékén. Meghívott előadóként valamennyi kontinensen tartott előadásokat, 1982 óta publikál. Tanulmányai jelentek meg csaknem minden magyar társadalomtudományi folyóiratban, valamint amerikai, angol, német és más európai folyóiratokban.

Politológiai és szociológiai tárgyú írásaiért 1991-ben Erdei Ferenc-díjban részesítették, 1992-ben a Magyar Szociológiai Társaságtól Az év publikációja díjat kapta. 2002-től választott tagja az European Political Science Network (EpsNet) vezető testületének és az OTKA politikatudományi zsűrijének.  2003 decemberében három évre a Magyar Politikatudományi Társaság elnökévé választották.


Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik