A Richter Gedeon Rt. 2004-ben 37,61 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 11,7 százalékkal többet, mint 2003-ban a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány alapján készült, nem konszolidált kimutatás szerint – közölte a társaság pénteken.
A gyógyszergyár az év utolsó negyedévében 11,35 milliárd forint adózott profitra tett szert, ami jelentősen meghaladja a piaci konszenzus által 8,54 milliárd forintra várt negyedéves eredményt.
A Richter üzemi nyeresége tavaly 34,95 milliárd forint volt, ami az előző évinél 0,9 százalékkal magasabb. A társaság éves árbevétele 121,65 milliárd forintot tett ki, ami 4,3 százalékos növekedés a viszonylag magas bázist képviselő 2003-as évhez képest.
Richter-jelen, Richter-jövő
A cég az idén legnagyobb exportpiacán, Oroszországban dollárban számolva 10-15 százalékos bővülést vár – mondta Bogsch Erik a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. A vezérigazgató szerint az Európai Unióban euróban 10 százalékkal növekedhet, míg az Egyesült Államokban a tavalyi szinten marad a forgalom. A belföldi piacon minimális növekedést vár a cég, és a tavaly jelentkezett nyereségnövelő egyszeri tételekkel sem számol már a cég idén.
A Richter export árbevétele 423,6 millió dollár volt tavaly, 14,9 százalékkal több, mint az előző évben. A növekedés elsődleges forrása a jelentés szerint, hogy a FÁK régió forgalma 33 százalékkal emelkedett, ezen a piacon 154,1 millió dollár bevételt realizált a társaság. Ezen belül az oroszországi kivitel 39 százalékkal 108,7 millió dollárra nőtt.
A kibővült Európai Unióba irányuló szállítások értéke 123,3 millió dollárt tett ki, ami dollárban mérve 19,8 százalékos, euróban pedig 9,1 százalékos bővülés. Az árbevétel 60 százaléka a tavaly csatlakozott, volt kelet-európai országokból származott.
Az Egyesült Államok piacán 9,2 százalékkal csökkent a Richter forgalma, értéke 83,6 millió dollár volt. A visszaesés oka a hatóanyag eladások csökkenése, elsősorban a Johnson and Johnsonnak történt szállítások csökkenése volt.
A határidős devizaügyleteken a Richternek 2004-ben 3,21 milliárd forint nyeresége keletkezett, a kamatbevételei 3,3 milliárd forintot értek el. A nettó pénzügyi nyereség 2,66 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,71 milliárd forinttal.
Az értékesítés költségei 47,78 milliárd forintot tettek ki. A fedezeti összeg 73,87 milliárd forint volt 2004-ben, ez az az összes árbevétel 60,7 százaléka, szemben a 2003-ban regisztrált 63,7 százalékos fedezeti hányaddal.
