Az egyes országok között a külföldi tőkéért folyó, sokszor végletekig élesedő versenyben a politikusok, de néha a szakemberek is úgy említik egy-egy ország befektetésösztönző szervezetét, mint valami lehetséges csodafegyvert. Az üzleti szféra egyes szereplői szerint azonban ezek a „csodafegyverek” a befektetői érdekek képviselete helyett sokszor csak a hivatali bürokráciának nyitnak teret.
Az FN megvizsgálta, hogy tizenegy kelet-európai ország befektetésösztönző szervezetének honlapja mennyire felel meg az országról először halló, s arról mindössze néhány információra kíváncsi befektetőnek. Vizsgálatunkat megpróbáltuk standardizálni, bár a szubjektív elemeket sem tudtuk teljesen kizárni, mivel kutatásunk nem tudományos igényű. A honlapoknak csak az angol nyelvű változatát vizsgáltuk: milyen alapvető információkat lehet egy kattintással elérni, majd letölteni. Állnak-e rendelkezésre információk a befektetői környezetről, az ipari parkokról, az igénybe vehető kedvezményekről? Hol lehet elérni a szervezet irodáit, milyen anyagokat találunk a szervezet eddigi működéséről? További szempont volt, hogy találunk-e aktualizált, angol nyelvű – hivatalosnak mondható – leírást a jelenleg hatályos jogi környezetről, különös tekintettel az idei adótörvényekre.
Egy-egy honlap megtalálásánál szempont volt, hogy az „investment”, „agency” szavakat, majd az adott ország angol nevét az internetes keresőprogramba beírva, az első tíz találat között szerepeljen. A környező országok befektetésösztönző szervezetei közül egyedül Horvátország nem felelt meg e kívánalomnak.
|
Szerénységgel vegyes káosz uralkodik a sokak által követendő példának tekint cseh befektetés-ösztönző szervezet, a Czechinvest honlapján. De az igaz, hogy az oldalon rengeteg, a cseh befektetői környezetről szóló releváns információhoz juthatunk.
Hasonlóan jól felépített, informatív, bár néhol az angol nyelv szabályaival hadilábon álló honlapot készíttetett a szlovák befektetésösztönzési szervezet. A honlap hiányossága, hogy a meglévő – egyébként jó, és legfeljebb féléves – adatokat csak hosszas kattintgatás után lehet kinyerni.
Nagyon jól felépített, informatív honlapot hozott létre a lengyel befektetés-ösztönző szervezet. Az országról szóló angol nyelvű hírek napi aktualitásúak, bár az adatok tekintetében van némi lemaradás, s a külföldi irodahálózat leírását sem találtuk.
Balti államok
Tetszetős, tiszta, rendezett külalakkal, felismerhetően elrendezett linkekkel jellemezhető az észt befektetésösztönzési szervezet honlapja. Korrekt módon leírja az eddig az országba érkezett külföldi tőke nagyságát, bár a befektetőket felsoroló, letölthető fájl 2003-as viszonyokat tükröz. Két kattintásból elérhető az angol nyelvre fordított joganyag, s a szervezetettel beépített levelezőprogram segítségével lehet felvenni a kapcsolatot.
Kevésbé letisztult, ömlesztett, a szemet néha zavaró színkavalkádban úszó honlapot üzemeltet a lett befektetésösztönző szervezet. Az általa rendezett eseményeket a főoldalon látható naptáron lehet nyomon követni, a megvastagított dátumokra kattintva – bár idén egyetlen eseményt sem találtunk. A törvényeket nem találtuk, s az összegyűjtött makroadatok sem aktuálisak. A külföldi irodavezetők közül néhányan arccal, míg mások anélkül végzik munkájukat.
Aktuális hírekkel, néhány napja frissített adatokkal, áttekinthető formában érhető el az interneten a litván fejlesztési szervezet honlapja.
Környező országok
Világos elrendezésű, ugyanakkor nem túl aktuális honlappal száll ringbe a román befektetésösztönző szervezet. A honlapon leírják a Romániában jelenleg érvényes adózási rendet, bár a törvény szövege nem elérhető. Az ipari parkok csak térképen vannak jelölve, közelebbit nem tudhatunk meg róluk, és nem leltük a külföldi irodák elérhetőségét sem, ugyanakkor beépített levelezőprogramon keresztül léphetünk kapcsolatba a szervezettel.
Első pillanatban az aktualitások hiánya tűnik szembe a bolgár befektetésösztönző szervezet honlapján. Legfrissebbnek a 2002-es adatok számítanak, ahol az új uniós tagállamok még a csatalakozó országok között vannak számon tartva.
Üde színfolt a sok hivatalos oldal között a Szerbiába történő befektetéseket ösztönző szervezet honlap nyitóoldala. A honlapról a szervezet elérhetőségén kívül csak általánosságokat lehet megtudni.
Nem így a szlovén honlapról, ahol 2004. negyedik negyedéves adatok mellett aktuális hírekből szemezgethet az olvasó. Sajátossága ugyanakkor a honlapnak, hogy néhány alapadatot kivéve minden egyebet külön kell igényelni. Ezt pedig egy adatlap kitöltése után a szervezet küldi el e-mailben.
