Az urnák zárását követően George Bush amerikai elnök úgy fogalmazott: „messze hangzó sikert hoztak az iraki választások.” Mint mondta, az iraki nép kimutatta elkötelezettségét a demokrácia mellett és elutasította a terroristák antidemokratikus ideológiáját. Hasonlóan vélekedett, s az iraki választást a demokrácia felé vezető úton megtett első lépésként értékelte Kofi Annan, az ENSZ főtitkára vasárnap Abujában, az Afrikai Unió kongresszusán.
Öngyilkos merényletek árnyékában
A választásokon elért magas részvételi arány, persze, korántsem jelenti, hogy konfliktusmentesen zajlott volna a voksolás. Az iraki belügyminisztérium tájékoztatása szerint a nap folyamán 36 személy vesztette életét és további 96 ember sebesült meg a terrorcsoportok szavazóhelyiségek ellen elkövetett merényleteiben. Ugyanakkor Falah an-Nakíb iraki belügyminiszter azt hangsúlyozta: a várt merényleteknek csak a tizedét követték el, a biztonsági erőknek sikerült meghiúsítani a tervezett támadások többségét. Ennek során a biztonsági erők letartóztattak 29 feltételezett terroristát, köztük három egyiptomit. Az al-Kaida iraki csoportja 13 merénylet elkövetését vállalta egy iszlámista internetes honlapon olvasható közleményben.
Vélhetően síita győzelem született
A szavazás eredményéről a síita Egységes Iraki Szövetség egyik magas rangú illetékese úgy nyilatkozott: bizakodik, hogy a szövetségnek sikerült megszereznie a szavazatok többségét az iraki parlamenti választáson. A szavazóhelyiségek zárása után adott nyilatkozatában Ammár al-Hakím, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa (SCIRI) szervezet képviselője, amely tagja a síita Egységes Iraki Szövetségnek, kijelentette, hogy a szövetség a várakozásoknak megfelelően jól szerepelt. Mint mondta, az általunk végzett közvéleménykutatás eredménye szerint valamennyi tartományban nyertek. Az Egységes Iraki Szövetség listája elsöprő győzelmet ért el – hangoztatta. Bár a helyi választási bizottságok a szavazóhelyiségek bezárása után rögtön hozzáláttak a szavazatok összeszámlálásához, hivatalos eredmény csak napokkal később várható.