Belföld

Ukrán választások – miniszteri véráldozattal

Lőtt sebekkel találtak Heorhij Kirpa ukrán közlekedési miniszter holttestére Kijev melletti nyaralójában hétfőn. Meg nem erősített értesülések szerint a Leonyid Kucsma bizalmi embereként számon tartott miniszter öngyilkosságot követett el.

Holtan találták Kijev melletti nyaralójában Heorhij Kirpa ukrán közlekedési minisztert. A Kanal 5 televízió jelentése szerint a miniszter holttestére lőtt sebekkel találtak rá. A halálhírt a miniszter sajtótitkára is megerősítette. Meg nem erősített hírek szerint Kirpa öngyilkos lett.

Heorhij Kirpa 1946-ban született. 2001 augusztusától az ukrán Állami Vasút vezérigazgatója, majd 2002 júliusában kinevezték közlekedési miniszternek. A minisztert Leonyid Kucsma távozó elnök bizalmi embereként tartottak számon. A televízió nem zárta ki, hogy a haláleset összefüggésben lehetett azzal, hogy az elnökválasztás első két fordulójában különvonatokkal szállították a szavazókat Kelet- és Dél-Ukrajnából a nyugat-ukrajnai régiókba.

Mikola Tomenko, a Mi Ukrajnánk parlamenti képviselője az Era televízióban emlékeztetett arra, hogy az előző választási fordulók között a közlekedési miniszter esetéhez hasonlóan találtak rá a Kreditbank elnökének holttestére, és utalt arra, hogy a néhai miniszter nagy értékű beruházásokban és Viktor Janukovics választási kampányában is érdekelt volt. Ivan Szalij volt közlekedési miniszterhelyettes közlése szerint a miniszternek pénzügyi gondjai, adósságai voltak, Szalij szerint azt a pénzt, amelyet az állam egy kijevi híd építésére szánt, már régen elköltötték, és a híd építése még meg sem kezdődött.

A Primanews orosz honvédő szervezete honlapján olvasható értesülések szerint Heorhij Kirpát az elnökválasztások után egy lembergi kórházban ápolták, miután Viktor Janukovics kormányfő két fogát kiütötte, mert engedélyezték néhány, Nyugat-Ukrajnából Kijevbe tartó, ellenzéki tüntetőket szállító vonat indulását, és nem tudta rákényszeríteni a vasutasokat, hogy Janukovics mellett szavazzanak.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik