A vezérigazgató elmondta, hogy a társaság az idén 1,5 milliárd forintot költ beruházásokra, egyebek mellett nyugat-európai hálózatának fejlesztésére, illetve egy Budapest-Arad közötti üvegszálas hálózat üzembe helyezésére.
Szathmári Géza nem közölte, hogy a társaság az idén milyen kamat-, és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti (EBITDA) eredményt ér el, csupán annyit mondott, hogy az nagyobb lesz, mint a beruházásokra fordított összeg, s növekedési üteme meghaladja az árbevételét.