Belföld

A vámosoknál is kevesebb lesz a jutalom

A vámosok az idén az éves prémiumösszeg 80 százalékát kapják, annak ellenére, hogy november 30-ig a Pénzügyminisztérium által elvárt vám- és jövedékiadó-bevételek 89 százaléka teljesült - mondta Nagy János országos vámparancsnok.

A kiosztandó prémium összeg összesen így 2,1 milliárd forintot jelent majd. A parancsnok elmondta: Draskovics Tibor pénzügyminiszter a csökkentést azzal indokolta, hogy a május 1-jét követő hetekben a vámhatóság informatikai rendszerének fennakadásai jelentős csúszásokat és késéseket okoztak a vámkezelésekben, így a külkereskedelmi forgalomban is.

Nagy János közölte: november 30-ig 38,525 milliárd forint vám érkezett be, ami 90,65 százalékos teljesülés, jövedéki adókból 591,829 milliárd forint folyt be, amely 89,44 százalékos teljesülés.

Nagy János utalt arra, hogy a VPOP idei tervezett teljes bevétele mintegy 1300 milliárd forint, amiből vámból 42,5 milliárd forint várható, jövedéki adóból 661,7 milliárd forint, míg a fennmaradó részt az általános forgalmi adó-bevétel teszi ki.

Általános forgalmi adóból november végéig 708 milliárd forint érkezett be, amiből az import áfa 640,6 milliárd forintot, míg a dohánytermékek utáni áfa 67,2 milliárd forintot tett ki. Ez az összeg nem teljes egészében a vámhatósághoz érkezett, mivel a csatlakozás után az áfát az adóhatóság szedi be.

Nagy János közölte: ez év december végéig további 307 munkatárstól válik meg a vámhatóság, így a testület év végi tényleges záró létszáma mintegy 6660 fő lesz, ám 70 üres beosztást tartanak nyilván elsősorban a keleti, délkeleti határon.

Nagy János elmondta azt is, hogy célként tűzték ki a jövő év elején egy önálló informatikai fejlesztő szervezet létrehozását, így a jelenleg informatikával foglalkozók létszámát mintegy 50 fővel megemelve 200 szakember gondoskodik arról, hogy a vámhatóság informatikai rendszere folyamatosan fejlesztve megfelelően működjék.

Az országos vámparancsnok elmondta: az EU jövőre auditálja a VPOP informatikai rendszerét, így Magyarország lesz a negyedik a 25 tagú unióban, amely rendelkezni fog ilyen minősítéssel, elismerve ezzel a magyar vámhatóság informatikai felkészültségét. Nagy János jelentős fejleménynek nevezte az egységes biztosítékkezelő központ 2005. január 1-jei beindulását, amely a pénz átutalásakor azonnal elektronikus üzenetet küld a vámhatóság számára, így az árufelszabadítás is a jelenlegi idő töredékére csökken.

Az országos vámparancsnok emlékeztetett arra, hogy míg a VPOP 2003-ban még 2383 milliárd forintot szedett be, addig az idei terv mindössze 1300 milliárd forint. Sőt 2005-ben ez az összeg 700-750 milliárd forintra mérséklődik. A jelentős csökkenés oka az, hogy 2004. május 1-től az általános forgalmi adót már az adóhatóság szedi be, a vámnak már csak 25 százaléka marad a kezelő tagországnál, továbbá az unió közös vámszintje lényegesen alacsonyabb mint a korábbi magyar szint.

Nagy János szerint az EU-csatlakozás után a VPOP fiskális szerepe háttérbe szorult, míg kereskedelemszabályozó szerepe erősödött. Utalt arra, hogy a magyar vámhatóság 2003-ban még az államháztartási befizetések 49 százalékát teljesítette, míg az idén ez az arány 25 százalék körülire mérséklődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik