Moszkvában 2000-ben alakult meg a Föderációs Internet Képzés (FIO), kezdeményezője a Jukosz nevű olajtársaság volt. A FIO elsősorban arra törekszik, hogy a diákok is megtanulják használni a mai információs technológiákat és segédanyagokat, valamint megtalálják az interneten a képzési folyamathoz nélkülözhetetlen információkat. Ennek megvalósítása érdekében a FIO 2005-től regionális centrumokat hoz létre Oroszország egész területén, ahol a tanárokat ingyenes képzésen ismertetik meg a mai modern információs technológiákkal, de a FIO által eddig képzett tanárok száma idén áprilisig már meghaladta a 100 ezret.
Jó a törvény…
Az ororszországi Computerworld tudósítása szerint a FIO szervezésében szeptember elején ért véget az @ugusztusi Internet-pedagógustanács című összoroszországi előadássorozat. A már ötödik alkalommal megrendezett konferencia témája az internet és a pedagógusok szerzői jogai közötti összefonódás volt. Ezen a tanácskozáson arra keresték a választ, hogy a XXI. században hogyan védhető meg az intellektuális magántulajdon. A meghívottak között jelen voltak állami és a társadalmi szervezetek neves képviselői, föderális ügynökségek vezető személyiségei, internetes újságok főszerkesztői, pedagógusok és újságírók.
A konferencián olyan észrevételek is elhangzottak, amelyek azt kifogásolták, hogy ma a neten bárki ingyen hozzáférhet a legtöbb előadás anyagához, könyvekhez vagy tudományos publikációkhoz. A diákoknak elég egy kattintás, és hozzájuthatnak a diplomamunkájuk elkészítését segítő könyvekhez, szakirodalomhoz (akár orosz vagy más külföldi nyelveken is), sőt kész szakdolgozatokhoz is. Előfordul, hogy egyetemi tanárok előadásának anyagaihoz is szabadon hozzáférhetnek. Ezáltal azonban sérülhetnek a pedagógusok szerzői jogai. Ezek védelmében idén augusztusban Oroszországban jogerőre emelkedett a szerzői jogokról és szomszédos jogokról szóló törvény.
A konferencián résztvevő szakemberek véleménye szerint valamennyi felmerülő kérdést nem lehet teljes mértékben szabályozni. Ez egy hosszadalmas és aprólékos munka kezdete, de feltétlenül megoldást kell találni rá. A tanácskozáson jelen levő pedagógusszervezetek képviselői említést tettek arról, hogy a kiadóknak és az internet-segédanyagok alkotóinak műveik közzététele előtt ajánlatos lenne szakemberekkel, pedagógusokkal gyakorlati és elméleti szempontok alapján átdolgozni az internetre feltett, illetve közzétett munkákat. A törvényben ugyan akad néhány erre vonatkozó jogszabály (ez kicsit meg is nehezíti a publikálások feltételeit), de mégsem tántorítja el és akadályozza meg a felhasználókat abban, hogy a műveket feltegyék az internetre.
A probléma valós és nem egyszerű: ha egy könyv felkerül a világhálóra, az egyrészt megtestesíti a szabad információáramlás, információhoz való jutás jogát, másrészt súlyosan sértheti az adott könyv írójának (a szerzői jog birtokosának) a jogait. A probléma még akkor sem oldódott meg, ha ezt a művet – amely esetleg nyomtatásban meg sem jelent – maga az író tette fel a hálózatra.
Mint szellemi alkotást, információt a könyvtáraknak lenne kötelességük a könyveket megőrizni, közkinccsé tenni. A felhasználók ugyanakkor elvárják, hogy minél több információhoz juthassanak hozzá, minél gyorsabban, minél olcsóbban. A konferencián több szakember is kifogásolta, hogy az elektronikus dokumentumok megjelenésével a könyvtárak évszázados gyűjtési gyakorlata felborult, és sem a könyvtárak, sem a jogalkotók nem tudnak mit kezdeni a jelenséggel. Próbálkozások ugyan vannak, de olyan megoldás még nem született, amely mindkét – illetve a felhasználókat is beleértve: mindhárom – oldalnak megfelelt volna.
…de rossz értelmezni
A szerzői jogok kérdésének másik véglete, amikor a felsőoktatásban vagy egyáltalán az oktatásban dolgozók túlbonyolítottnak érzik a vonatkozó törvényeket, például az Egyesült Államokban. A The New York Times Joseph Turow, a Pennsylvania Egyetem komunikáció tanszéke tanárának esetét idézi. Turow azt a feladatot kapta, hogy állítson össze egy 20 perces multimédia-lemezt. Ennek célja az volt, hogy az amerikai orvostanhallgatókat felkészítse a betegek igényeire, amelyeket a különböző kórházas-orvosos szappanoperák alapján támasztanak esetleg az orvossal szemben. Turow összeállítása zenét, szöveget és rövid jeleneteket tartalmazott tévésorozatokból (például a Vészhelyzetből), és a CD-t tavaly 20 ezer elsőéves hallgató kapta meg ingyen. Csakhogy az engedélyek, és jogdíjak utáni rohangálás hónapokat emésztett fel, és a felhasznált háromperces videó-összeállítás nem kevesebb, mint 17 ezer dollárba került. Az összeget ugyan egy alapítvány fizette, de Turow szerint akkor is őrület az egész.
Az eset nyomán Turow konferenciát szervezett annak elemzésére, hogy a digitális média hogyan fér bele a „tisztességes használat” kategóriába. A szerzői jogok védelméről szóló amerikai törvény ugyanis tartalmazza ezt a fogalmat, amely lehetővé teszi kutatóknak, hogy oktatási vagy elemzési célokra, korlátozottan ugyan, de ingyen használhassanak fel jogvédett anyagokat. A New York Times Bruce A. Lehman véleményét idézi, aki 1993 és 1998 között a szövetségi szabadalmi és jogvédelmi irodát vezette. Szerinte a jogvédelmi rendszerre vonatkozó panaszok és kritikák túlzók; az oktatási intézményeknek és az iparnak együtt kellene működniük a digitális média felhasználásának egyszerűsítésében.
Peter Andrew Jaszi, az American University jogi karának professzora úgy látja, hogy „bizonyos esetekben a tisztességes használat doktrínája jelenlegi formájában nem igazán felel meg a kutatók céljaira”. Ugyanakkor a gondok egy része abból fakad, hogy a tudósokhoz nem jut el elég információ arról, mit tehetnek és mit nem a jogvédett anyagokkal. A baj az, hogy nincsenek best practice szabályok a kulturális antropológusok, filmesztéták vagy orvostörténészek között az ilyen esetekre. „Márpedig az ilyen kollektív értelmezés hiányában nem csoda, hogy az érintettek már az előtt feladják, mielőtt még elkezdték volna” – nyilatkozta Jaszi. El kell kezdeni ezt a fajta munkát – tette hozzá a professzor, a kérdés csak az, hogy ez milyen jogi következményekkel járhat.
Összeállította: Sebestyén Márta
