Belföld

Felmentette a bíróság Tasnádit

Elsőfokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter vállalkozót a negyvenmilliárd forintos adócsalás vádja alól. Az ügyészség fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Az adócsalás miatt emelt vád szerint Tasnádi Péter 1999 decemberében a Budapest II. kerület szemlőhegyi ingatlana tulajdonjogának egy részét átruházta a Tasnádi-család tulajdonában álló Hotex Kft.-re. Ezt a szerződést azonban 2000 januárjában felbontották, s az így visszakerült tulajdonjog révén Tasnádi Péter mintegy 620 millió forintnyi természetbeni értékkel gyarapodott. Bevallásában azonban nem szerepeltette az ezután befizetendő 248 millió forint adót.

Az elsőfokú bíróság szerint a fél évtizeddel ezelőtti ingatlanügylet kapcsán benyújtott vádirat tényállása jobbára helytálló, ám abból az ügyészség téves jogi következtetéseket vont le.



Felmentette a bíróság Tasnádit 1

Tasnádi Péter

A büntetőperben az egyik korábban meghallgatott szakértő mintegy 1,1 milliárd forint értékűre becsülte a vádbeli ingatlant, amely egy 1250 négyzetméteres telek szinte teljes beépítésével jött létre.


A PKKB szóbeli indoklásában azt hangsúlyozta: Tasnádi Péter a kifogásolt szerződés nyomán, az ügyészség álláspontjával szemben nem adóköteles vagyont szerzett az ingatlanon, hanem tulajdont, amelyet személyi jövedelemadó nem terhelhet, csupán illetékfizetési kötelezettség, ám jelen ügyben ez sem áll fenn. A vádbeli szerződés ugyanis rögzítette azt, hogy a tulajdonjog kérdését a felek a jövőben fogják majd rendezni.


Az ügyész a tárgyaláson perbeszédében felfüggesztett szabadságvesztést kért a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető vádbeli cselekményre többek között a jelentős időmúlásra hivatkozva. A védelem viszont felmentést indítványozott.


Tasnádi Péter az utolsó szó jogán állította, hogy bűncselekményt nem követett el, s kérte felmentését. Jelenleg előzetes letartóztatásban van Tasnádi Péter azzal összefüggésben, hogy a közelmúltban felgyújtották egy volt rendőrtiszt terepjáróját a XIII. kerületben. A vállalkozót abban az ügyben a rendőrség felbujtóként elkövetett közveszély-okozással gyanúsítja.


Tasnádi Péter idén szabadult többéves szabadságvesztés büntetéséből, melyet a Legfelsőbb Bíróság szabott ki erőszakos és gazdasági bűncselekmények miatt. Abban az eljárásban súlyos élet elleni, illetve maffiacselekményekkel is vádolták a vállalkozót, ám a bíróság ezek alól első és másod fokon is felmentette.


A vállalkozó ezután 2004. május 1-jén kedvezménnyel szabadult börtönbüntetéséből, de jogerős szabadságvesztés büntetésének legutolsó napján, április 30-án, adócsalás vádjával újabb büntetőper kezdődött ellene, amely vád alól most mentette fel első fokon bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik