Belföld

Járaira és Bushra sem reagált a forint

Szerdán is többhetes csúcsközelben maradt a forint, amelyet sem az amerikai elnökválasztás, sem Járai Zsigmond és Mádl Ferenc találkozója nem tudott mozgásba hozni. A jegybankelnök és a köztársasági elnök megbeszélésén a jegybanktörvény módosítása volt napirenden.

A forint szerdán alig változott a bankközi devizapiacon, az eurót 245,60/80 forinton jegyezték, gyakorlatilag azonos árfolyamon a 245,65/80 forintos keddi kurzussal. A forint 12,98 százalékon állt a sáv erős oldalán, ugyanott mint kedden.

A forintot az amerikai elnökválasztás miatt hullámzó amerikai piacok sem tudták mozgásba hozni, az erőtlen forgalomban az euróval 254,70 és 246,20 forint közötti szűk sávban kereskedtek. A dollár a reggel jegyzett 193,55/80 forintról délutánig 192,00 forintra gyengült, ez egy forinttal gyengébb árfolyam a kedd délutáni forintos kurzusnál.

A piac nem reagált Járai Zsigmond jegybankelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök találkozójára sem, ahol a jegybank elnöke az eddigieknél kompromisszum-készebbnek mutatkozott a jegybanktörvény módosítása tekintetében. Járai a találkozón az idei államháztartási hiány mértékét – mint korábban is – 5,5-6 százalék közé tette. Erről frissebb adatok pénteken délután jelennek meg, amikor a Pénzügyminisztérium az októberi államháztartási hiány előzetes adatait publikálja. Amennyiben a vártnál gyengébb adatok látnak napvilágot, a forint visszagyengülhet mostani többhetes csúcsáról, egyébként pedig tovább erősödve várja a november 22-én valószínű jegybanki kamatcsökkentést.

A forintpiacon az overnight és a tomnext kamat változatlan szinten, 10,40/60 százalékon maradt, a hosszabb lejáratokon pedig lassan elindul az 50 bázispontra várt jegybanki kamatcsökkentés beárazása. Az egy évnél hosszabb kamatok ajánlati szintje például már 10 százalék alá, 9,75/95 százalékra süllyedt.

Az állampapírok másodpiacán az alacsony fogalomban lényegében a keddi szinteken maradtak a hozamok. A hat hónapos diszkont-kincstárjegy aukcióján a háromszoros kereslet mellett 10,09 százalékos átlaghozam alakult ki, ez csupán egy bázisponttal magasabb a keddi másodpiaci referenciahozamnál.




Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik