A cég ezeket a kisautókat most tesztelni fogja, betanítja az alkalmazottakat, illetve összehangolja a beszállítók és a gyár jövőbeni együttműködését.
Hivatalosan a munka a jövő év elején indul be, s az év végéig 150 ezer autót állít elő majd a tervek szerint a gyár. A következő, 2006-os évben, a TPCA már teljes kapacitással működne, ami azt jelenti, hogy 300 ezer autót gyártana évente.
A Csehországban gyártott Toyota Aygo, Peugeot 107 és a Citroen C1 elnevezésű kiskocsik hivatalos bemutatója jövő év márciusában a 75. genfi autószalonon lesz.
A kolíni gyár jelenleg 1333 személyt foglalkoztat, s ez a szám jövő februárban, amikor beindul a termelés 1831-re emelkedik. A teljes kapacitású termelés beindulása után, tehát 2006-ban 2878 lesz a tervezett foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor a beszállító cégek további legalább tízezer embernek adnak munkát.
A nyilvánosságra került értesülések szerint a cseh beszállító cégek termékei iránt komoly érdeklődést mutat a nagyszombati Peugeot, valamint az épülő zsolnai KIA gyár is. A Hospodárské Noviny című prágai lap úgy tudja, hogy ez az export a jövőben évi legkevesebb 20 milliárd koronát tehetne ki, ami jelentős összeg.
A kolíni autógyárral összefüggésben eddig mintegy 60 japán, s ugyanannyi nyugat-európai ipari cég alapított Csehországban kihelyezett termelőegységet.
Prágában úgy tudni, hogy az első kolíni Peugeot és Citroen kiskocsikat Franciaországban és Olaszországban fogják értékesíteni, s csak a jövő év nyarán, illetve őszén jelennének meg a cseh piacon is. A Toyota cég azonban úgy nyilatkozott, hogy ők Csehországot tartják „anyaországuknak”, és ezért az első Toyota Aygo kicskocsikat a cseh piacon fogják értékesíteni. Végleges döntés ebben az ügyben azonban még a konzorcium egyik résztvevőjénél sincs, mint ahogy az embereket leginkább érdeklő autóárakról is csak spekulációk láttak napvilágot.
Mindhárom cég képviselője azonban egybehangzóan azt állítja, hogy a kiskocsik ára konkurencia képes lesz úgy a cseh, mint a szlovák, illetve az európai piacon is.
