Lunk Tamás, az irányító hatóság vezetője a Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott infrastruktúra-fejlesztési pályázatok felfüggesztésének indokaként kedden az MTI-nek elmondta: az eddig beadott pályázatok támogatási igénye lefedi a 2004-2005. évi e célra rendelkezésre álló költségvetési keretet.
Elmondta: jövő év tavaszán, a pénzügyi lehetőségek függvényében ismét meghirdetik a ROP infrastruktúra-fejlesztési pályázatait,.
A ROP irányító hatóság tájékoztatása szerint a felfüggesztés a turisztikai vonzerők fejlesztésére, a hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítására, illetve ezen területek tömegközlekedésének fejlesztésére, a városi területek rehabilitációjára, az óvodai és az alapfokú oktatási-nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére kiírt pályázatokat érinti.
Eddig ezekre a kiírásokra 978 pályázatot adtak be 47,5 milliárd forint támogatási igénnyel. Ezekre a pályázatokra 89,7 milliárd forint keret áll rendelkezésre 2004-2006. között.
A ROP irányító hatósága közölte, hogy továbbra is lehet pályázni az Európai Szociális Alapból finanszírozott pályázatokra.
A Regionális Operatív Program keretében 1129 pályázatot nyújtottak be október 22-ig, amelyekből 211 pályázat esetében született pozitív támogatási javaslat. A végső döntést az irányító hatóság vezetője folyamatosan hozza meg. A pozitív támogatási javaslatot kapott beruházások tervezett összköltsége meghaladja az 57 milliárd forintot, melyből a támogatási igény 49 milliárd forint.
