Az Európai Bizottság 42 grafikus fotót mutatott be, amelyeket a tagországok alkalmazhatnak a cigarettásdobozokon a szokásos figyelmeztető szövegek mellett. Mindez annak a 72 millió eurós kampánynak a része, amelyet a bizottság indított a dohányzás visszaszorítására.
Európában évente 650 ezren vesztik életüket a cigarettázás következtében, ezért az EU tavaly szeptemberben úgy döntött, hogy a korábbiaknál nagyobb és közvetlenebbül figyelmeztető szövegeket helyezzenek el a dobozokon.
Sokkolnak
David Byrne egészségügyi biztos védelmébe vette a legújabb kampányt. Mint mondotta: nem kér elnézést a megrázó képek miatt, ugyanis ahhoz, hogy az embereket rádöbbentsék a dohányzás veszélyeire, sokkoló módszerekre van szükség. „A dohányzás igazi arca a betegség, a halál és a horror, nem pedig az a varázslat és kifinomultság, melyet a dohányipar lobbistái megpróbálnak elhitetni” – vélekedett a biztos.
A szövegek között van olyan, amely – főként a fiatal férfiakat célba véve – arra figyelmeztet, hogy a dohányzás károsan hat a vérkeringésre és impotenciát okozhat. (A szöveghez rendelt fotón egy hálószobai jelenet látható, ahol egy pár egymásnak hátat fordítva fekszik az ágyban.)
Akad azonban olyan is, amely a fiatal női dohányosokra gondolva arra hívja fel a figyelmet, hogy a cigarettázás a bőr öregedéséhet vezet. (A képen egy fonnyadt alma látható.)
Az egyik legmegrázóbb kép azonban egy férfit ábrázol óriási tumorral a nyakán, a következő szöveggel: „A dohányzás lassú és fájdalmas halált okoz”.
Simon Clark, a Forest elnevezésű brit dohánylobbi csoport vezetője úgy vélte, hogy a képek „indokolatlanul támadóak és újabb példáját mutatják annak, amikor éppen a dohányosokat részesítik különleges figyelemben”. „Mi van a zsíros ételekkel, a tejtermékekkel vagy az alkohollal? Ha a dohányárukat veszik célba, akkor úgy járja, hogy ezekre a termékekre is figyelmeztető jelzéseket tegyenek” – vélekedett Simon Clark.
Kanadai példa
Az EU-kampányt a kanadai példa ihlette: az észak-amerikai ország 2000-óta tesz elrettentő képeket a cigarettásdobozokra. Felmérések szerint a kanadai dohányosok 44 százaléka most már nagyobb motivációt érez a leszokásra – közölte Chris Davies, a brit liberális demokraták EP-képviselője (és a dohányzás elleni harc elkötelezett híve). Mint kifejtette: a „képek többet mondanak ezer szónál”, céljuk nem csak az, hogy tájékoztassák a dohányosokat, hanem az is, hogy megpróbálják rávenni őket a leszokásra.
Nem kötelező
Az EU egészségügyi szakértői november 15-én találkoznak, hogy eszmecserét folytassanak az elrettentő képekről. A tagállamok – hasonlóan a szöveges figyelmeztetésekhez – nem kötelezhetők arra, hogy fotókat helyezzenek el a cigarettásdobozokon.
Belgiumban és Írországban mégis várhatóan már jövőre alkalmazzák a sokkoló figyelmeztetéseket.
Rudy Demotte belga egészségügyi miniszter elmondta, hogy országában hamarosan olyan szabályozás lép érvénybe, amely 2005 végétől a képek elhelyezésére kötelezi a dohánygyártókat. Írország már eddig is úttörőnek mutatkozott a dohányzás elleni harcban, hiszen az első olyan EU-tagállam volt, ahol megtiltották a füstölést a kocsmákban és a munkahelyeken. A ciprusi Markosz Kyprianu, aki november elsejétől David Byrne-t váltja az egészségügyi tárca élén, felszólította a tagállamokat, hogy kövessék az ír példát.
