A JP Morgan pénzügyi szolgáltató londoni befektetési részlege, amely korábbi jelentéseiben az MNB feletti kormányzati befolyás erősítésének kísérleteként jellemezte a monetáris tanács kibővítésére vonatkozó kormánypárti törvénymódosító indítványt, hétvégi feltörekvő piaci összefoglalójában azt írta: a tervezet várható elfogadása miatt a cég az általa eddig előrejelzettnél háromnegyed százalékponttal nagyobb jegybanki kamatcsökkentéssel számol 2005-ben. Azonban jó eséllyel a kibővített kamattestület sem kezd szélsőséges enyhítési kurzusba – írja az MTI.
Ennek eredményeképp a befektetési csoport szerint 2005 végén a jelenleg érvényes, 9,25 százalékos előrejelzés helyett várhatóan 8,50 százalékos lesz a magyar jegybank alapkamata.
A JP Morgan elemzői szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a majdani új pénzügypolitikai testület szélsőséges kamatcsökkentési hullámot indítana útjára. A londoni szakértők szerint ugyanis – jóllehet a kormányzat által jelölt tagokkal várhatóan növekedni fog az enyhítésre hajló „galambok” aránya a tanácsban – nagy valószínűséggel az új tagok sem lesznek felelőtlenek, és nem fognak megkockáztatni egy agresszív leépítési hullámot a forintpapírokban meglévő pozíciókban, ami – csakúgy, mint tavaly – ismét kamatemelési vészintézkedéseket tenne szükségessé.
Mindemellett a jegybanktanács máris inkább enyhítésre hajlónak tűnik – áll a londoni elemzésben.
A JP Morgan szakértői 75 százalékos esélyt adnak annak, hogy a törvénymódosítási javaslat átmegy a magyar parlamenten. Az elemzők szerint várhatóan az euróövezeti jegybank sem fog az aggályok hangoztatásán túl mélyebben beleavatkozni ebbe az ügybe, és a magyar alkotmánybíróság is – jóllehet nyilván hosszasan fogja vizsgálni – végül át fogja engedni a törvényt, ha az elé kerül.
