Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője nem számít jelentős változásra, plusz-mínusz fél százalékon belüli index-mozgást valószínűsít. A történelmi csúcson lévő Mol árfolyama véleménye szerint stagnálhat, és a bankpapírok piacán sem vár árnövekedést annak hatására, hogy a banki különadó kétféle választható verzióját a Pénzügyminisztérium is támogatja. Mint mondta, a sajtóban már korábban is lehetett erről olvasni, tehát az információ nem tekinthető újnak.
Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője szerint közepes forgalom mellett kissé lejjebb csúszhat a BUX-index. „A Mol esetében nagy kérdés, hogy az árfolyam meg tud-e kapaszkodni 11 ezer forint fölött, a Matávnál pedig az a veszély áll fenn, hogy 800 forint alá kerül az árfolyama” – mondta az elemző.
