Belföld

Az iraki helyzetről vitáztak a kormányfők

Elsősorban az iraki helyzetet értékelte kétoldalú tárgyalásain a magyar és a spanyol kormányfő pénteken - közölte László Boglár kormányszóvivő sajtótájékoztatón.

Gyurcsány Ferenc és Jose Luis Rodriguez Zapatero a Haladó kormányzás című, a nemzetközi baloldal előtt álló feladatok kijelölésére hivatott kétnapos informális csúcstalálkozón vesz részt.

Magáról az értékelésről a korményszóvivő nem nyilatkozott; az MTI információi szerint ugyanakkor Tony Blair brit és a spanyol kormányfő között éles vita bontakozott ki Irakról a tizenegy balközép állam- és kormányfő csúcstalálkozóján. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban, a Tony Blairrel folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatóján leszögezte: ahány vezető, annyifajta közelítés a részletekben.

Szerinte az iraki biztonsági stabilitás megteremtése közös globális érdek, amiben mindenkinek feladatai vannak. Hozzátette: az iraki magyar szerepvállalás jövőjének is ezen a közös felelősségvállaláson kell nyugodnia.

Magyarország kitölti mandátumát Irakban, és meghallgatja az iraki kormány kérését a jövőre vonatkozóan, ezt követően magunk között folytatjuk le a vitát – mondta Gyurcsány Ferenc egy kérdésre válaszolva.

A magyar kormányfő “nyitottnak és szenvedélyesnek” nevezte a tizenegy balközép politikai vezető balatonőszödi, zárt ajtók mögötti informális vitáját. A globális biztonságról beszéltünk, arról, miként védhetjük meg a stabilitást a világban, milyen kockázati tényezőkkel nézünk szembe, és ezek kapcsán milyen kezdeményezéseket tegyünk – közölte Gyurcsány Ferenc.

A Jose Luis Rodriguez Zapatero és Gyurcsány Ferenc közötti tárgyaláson “arra vonatkozó megállapítások születtek, hogy felértékelődtek a mindennapokban a spanyol kapcsolatok, elsősorban a turizmus területén látható fejlődés és előrelépés”.

Balir és Zapatero vitája

“Óriási hibának” nevezte pénteken az iraki háborút José Luis Zapatero spanyol kormányfő és egyet nem értését fejezte ki brit kollégájával, Tony Blairrel az arab országban uralkodó helyzetet illetően – közölték a Balatonőszödön zajló Haladó kormányzás csúcstalálkozó résztvevői.

A vita, kimért hangon, egy iraki nemzetközi rend megteremtésének szükségességéről zajlott. Zapatero ekkor megismételte, hogy az iraki háború óriási hiba volt, ami az idő múlásával egyre inkább bebizonyosodott- mondta egy spanyol forrás az AFP francia hírügynökségnek. Hozzátette: “Blair igyekezett igazolni a háborút és a vita polarizálódott”.

Ugyenezen forrás szerint több vezető, köztük Ricardo Lagos chilei elnök és Paul Martin kanadai kormányfő a spanyol álláspontot támogatta, míg Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő, úgy tűnt, hogy Tony Blairhez áll közelebb. Egy chilei forrás szerint Blair “realista” támogatást akart az iraki válságban, de spanyol kollégája az ENSZ Biztonsági Tanácsa által rögzített “nemzetközi szabályok” tiszteletben tartását kérte.

Az iraki válság kezelésében Nagy-Britannia az Egyesült Államok legfőbb szövetségesének számít, Spanyolország azonban a kormányváltás után hazahívta katonáit Irakból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik