Belföld

Zsolnán szombaton kezdődik a Hyundai-gyár építése

Mégsem vonul ki Szlovákiából a dél-koreai Hyundai-Kia autógyár, mert csütörtökön, egy nappal a döntő határidő előtt kiadták a földek felvásárlása és kisajátítása miatt késlekedő építési engedélyt.

A héten már úgy tűnt, hogy az autógyár építésének terve végleg elbukik, mert nem tudják teljesíteni az építési engedély kiadásának péntek éjfélig élő határidejét, amihez a beruházó szigorúan ragaszkodott.

Ján Slota, Zsolna (Zilina) polgármestere csütörtökön bejelentette: a zsolnai építési hatóság kiadta az építési engedélyt, amit azonnal átadtak a KIA-Motors Slovakia elnökének, így szombaton reggel elkezdődhet az építkezés. Az engedély egyelőre ugyan nem a teljes autógyárra, hanem csak egyes részlegek felépítésére szól, de arra mindenképpen alkalmas, hogy az építkezést elkezdjék, és Szlovákiában tartsák a beruházót.

Szakértők szerint ez a körülmény azonban még újabb fordulatokat hozhat az ügyben. A még magántulajdonban levő, de a gyár teljes felépítéséhez szükséges telkek tulajdonosai közben érdekellentétre hivatkozva rendre nyújtják be a fellebbezéseiket, miközben egy csütörtökön jelentkezett magántársasággal tárgyalnak arról, hogy az állam kínálta ár kétszereséhez közeli pénzért, négyzetméterenként 350 koronáért eladják a telkeiket. Egyelőre nem tudni, hogy a társaság az autógyár érdekeinek nyomán, vagy azzal ellentétben cselekszik-e, az azonban biztos, hogy a társaság csak akkor kész megadni a felajánlott árat, ha az összes kérdéses telket maradéktalanul és haladéktalanul megveheti.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.